Interzóna

Erik Vilks világa néhány kataklizmával a miénk után létezik, valahol a jövőben. Ebben a világban már cseppet sem fontosak az országhatárok, a nemzeti hovatartozás, de még csak különösebb célja sincs az emberi életnek, hacsak nem ez az egy. Élni. Túlélni. Az omladozó környezetből az egyedüli menekülést a Dorma virtuális világa jelenti, amelyben mindenki megtapasztalhatja, milyen volt a Föld a pusztulás előtt. A jövő lakói ennek a virtuális valóságnak legtöbb részletét nem is értik, mégis kétségbeesetten kapaszkodnak belé. Mint Erik Vilks abba, hogy - talán egyedüliként - tudja, mi a zongora. Sőt, kicsit még játszani is tud rajta. Csakhogy a virtualitás mentőkötele könnyen fojtóhurkot vethet az emberiség maradékának nyaka köré. Štindl regényének világa fájdalmasan szikár, és annyira igényli az emberi érintést, mint amennyire motívumrendszere az újraolvasást. Világégés, járványok, minden oldalról leselkedő veszély, egy omladozó város romjai között élő utolsó, elfáradt emberroncsok, orwelli áthallások, és mindennek a kellős közepén egy férfi útja a saját eredete felé.