David Ebershoff

Pasadena

A dán lány és A 19. feleség című regények szerzője ebben a művében Linda Stamp életének történetét meséli el. Linda 1903-ban született egy kaliforniai hagymafarmon. Életét három férfi határozta meg: féltékeny bátyja, Edmund; az egykori lelencgyerek, Bruder, akit a lány apja hozott haza az első világháborús európai frontról; és egy pasadenai narancsültetvény tulajdonosa, Willis Poore. A regény gerincét Linda kalandos és romantikus élettörténete alkotja, de a szerző egy-egy villanással bemutatja a főszereplő mexikói anyjának és német származású apjának életét, a szesztilalom béklyójában vergődő Kalifornia mindennapjait, a tanyát és a kisvárost, ahol a lány felnőtt, és az éppen virágzásnak induló várost, Pasadenát, ahová a jó szerencse (vagy talán a balsorsa) vetette.
Egy sötét titkot rejtegető ingatlanspekulánssal együtt fedezhetjük fel annak a meghökkentő fordulatokat véve kibontakozó, hatalmas és elképesztő képnek a részleteit, amelyet tanulmányozva megállapíthatjuk, hogy sokszor a hősnek tartott emberek a leghitványabbak, a legbecsületesebbnek gondolt, keményen dolgozó férfiak a legalávalóbbak, és a leggyengébbnek vélt nők a legerősebbek.
A történetet, mint víz a gyolcsot, átitatja a fülledtség, a forróság és a sejtelmes erotika, de gyönyörűen kirajzolódik benne a valódi, őszinte, bár félszeg szerelem is. A szerző - hasonlóan ahhoz, ahogy A dán lányban érzékeltette az énkeresés folyamatát - megdöbbentő, művészi tisztasággal mutatja be a konfliktusok és a félreértések kialakulásának menetét, a szerelmesek között lezajló sértődés-játékokat, amelyek során egy bizonyos pontig még van visszaút, de utána már nincs más, csak a megtépázott büszkeség miatt bekövetkező - sorsszerűnek hitt - eltávolodás.

"Ha manapság létezik egyáltalán olyan irodalmi alkotás, amelynek szerzője kivételes módon ragadja meg a férfiak és nők, fivérek és nővérek, szülők és gyermekek közötti törékeny, könnyen félreértelmezhető kapcsolatokat, akkor ez az a könyv... Nem csupán a saját erényei miatt jelentős, de azért is, mert emlékezteti a komoly olvasókat arra, hogy időnként felbukkannak olyan csodálatos könyvek, amelyeket mindenképpen érdemes felfedezni."
- Fort Worth Star-Telegram

"A Pasadena személyes mítoszba ágyazott történelem, és a mindent átható fatalizmus és veszteség érzete ellenére tiszta szemmel és végtelen jóindulattal szól a folyamatosan fejlődő amerikai hitről és bizakodásról."
- The Wall Street Journal

"Hatalmas, szenvedélyes, magával ragadó történet... Ebershoff élettel tölti meg a karaktereit, és még valami mással - fel-felvillannak egy mitikus vásznon, készen arra, hogy bármikor rájuk közelítsen a képzeletbeli kamera."
- New York Magazine

"Aprólékos kutatómunkával megtámogatott regény, amelyben elegyednek a gótikus tündérmesék és a tizenkilencedik századi románcok elemei, miközben megismerhetjük egy elvarázsolt amerikai város felemelkedésének és hanyatlásának történetét. A Pasadena a tradicionális családregények legjobb hagyományait követi."
- Carolyn See, a Mindenes című regény szerzője

GLS

Nyelv magyar
Kiadó IPC Könyvkiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 576
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 722 g
Méretek (Sz-M-H) 137-205-42
EAN 9789636356057
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Szívkirálynő meséje - Uranosz Ereklyéi 4. (éldekorált)
-8%
Nisha J. Tuli
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Drake-birtok - Ormdale titkai 2.
-8%
Christina Baehr
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
15,00 €
Sixteen Souls - Tizenhat lélek
-8%
Rosie Talbot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A zsarnok sírja - Apollón próbái 4. (puha)
-8%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A megvetés ideje - Vaják IV. (filmes borító) (új kiadás)
-8%
Andrzej Sapkowski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Boszorkánysüveg-műhely 6. (manga képregény)
-8%
Sirahama Kamome
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Köpönyegforgató
-8%
L. K. Steven
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Twisted Wonderland - A Heartslabyul-ház könyve 1. (képregény)
-8%
Hazuki Vakana
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €