Bauer Barbara

Porlik, mint a szikla

Ilont és két testvérét egészen a magyar fővárosig menekíti Székelyföldről az édesapjuk. Talán az emlékek elől, hogy feledni tudják a borzalom éjszakáját, hogy végre elhallgattassák az ablakba újra és újra leszálló, halálhírt hozó kuvik hangját. Az ország gyásznapját követő hajnalon, a félrevert harangok zúgása közepette hagyják el az ezeréves "szülőhazát". De nemcsak ellehetetlenített életük roncsait viszik magukkal a szekéren, hanem egy súlyos családi titkot is a szívükben.

Ilon mélyre, nagyon mélyre temeti a titkot és a múltat, évtizedekig nem beszél róla. Sem a lányának, sem az unokájának, Amandának. Akit egyébként nem is érdekel a család története, nem akar tudni a múltról, lázad a hagyományok ellen. Sikeres, jól kereső közgazdászként csak a jelenben, s csak a pillanatnak él. Aztán a városszéli villa mellett lakópark nő ki a földből, új emberek érkeznek, új ismeretségek kötődnek, új barátságok szövődnek, kizökkentve Amandát megszokott, uniformizált életéből. Egy napon rádöbben, milyen keveset tud Ilon mamáról, a családjáról és önmagáról is. Most már kész meghallgatni nagyanyja történetét. És akkor Ilon mama mesélni kezd. Feltámad a múlt, megelevenednek az emlékek, amelyeknek a nyomába eredve Amanda nemcsak a család békéjéhez nélkülözhetetlen igazságot, hanem a szerelmet és saját jövőjét is megtalálja.

Sorsfordító történelmi események, legendák, hagyományok, egy család több generációjának évszázadon átívelő megindító és elgondolkodtató históriája.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 272
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 352 g
Méretek (Sz-M-H) 147-205-21
EAN 9789634750024
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A kerti útvesztő
-8%
Fiona Valpy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
17,16 €
Az örökség
-8%
Moa Herngren
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A mansfieldi kastély (éldekorált)
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Utopia Avenue
-8%
David Mitchell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Hotel Portofino
-8%
J. P. O'Connel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Minden egyes név (új kiadás)
-8%
José Saramago
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A viskó (éldekorált)(új kiadás)
-8%
Wm. Paul Young
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
A forgatókönyv
Etela Farkašová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €

Korábban megtekintett: