Andor László

Jóléti modellek, európai válságok /Progress könyvek

Az elmúlt harminc éven végigvonul a jóléti állam válságáról, végéről, reformjáról, megmenthetőségéről szóló vita. A legutóbbi évtized pénzügyi és gazdasági válsága nyomán ez a vita újabb fejezettel bővült, amely a korábban kialakult szociális modellek megrendüléséről szól. Azt a hitet, miszerint az EU segít konszolidálni a korábban kialakult jóléti kapitalizmust, az elmúlt egy-két évtized tapasztalatai megingatták. Ebben a bizalomvesztésben négy megatrend játszik fő szerepet: a neoliberális globalizáció, a félkész európai valutaunió, a digitális-automatizációs forradalom, valamint az EU keleti bővítése. A kötet a gazdasági válságok, valamint a politikai integráció és a társadalmi kohézió meggyengülése közötti összefüggéseket tárja fel, a válságból való kilábalás stratégiáival együtt. A szerző úgy látja: Magyarország 2010-től fogva elkanyarodott az európai főáramtól - nemcsak közjogi értelemben és a kormányzati kultúra tekintetében, hanem a szociálpolitikában is. Éppen akkor fordult el a jóléti állam kiépítésétől, amikor az EU a szociális dimenzió megerősítését hirdette meg.

Nyelv magyar
Kiadó Noran Libro Kiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 132
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 158 g
Méretek (Sz-M-H) 127-195-11
EAN 9786155761195
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A sárkányok fővárosa - Zabaszauruszok 6.
-10%
M. Kácsor Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Rejtvénykönyv - Hercegnők nagy könyve
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Francia-magyar, magyar-francia kisszótár
-10%
Vigh Szilvia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
The Burning God
R.F. Kuang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
A bor világatlasza (8. kiadás)
-10%
Hugh Johnson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
49,15 €
44,24 €
Gyöngy és Rubin
-10%
Hercz Júlia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
Céltudatos bolyongásaim - Történetek a fizika labirintusaiból
-10%
Patkós András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,45 €
Marvel: Pókfej 1. (képregény)
-10%
Robbie Thompson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €