Iván Katalin

ÉLETMESÉK VILÁGHÍRŰ ZSIDÓ HONFITÁRSAINKRÓL

Magyarságukban, zsidóságukban, életútjukban is nagyon különböztek. egymástól. Volt, aki itthon maradt, de világhírűvé úgy váltak többen, hogy kimentek a világba. Különleges emberek voltak, nem véletlenül nevezték őket marslakóknak: kicsit másképp festettek, mint a többiek, akcentussal beszélték azt a nyelvet, amelyen világszerte feltűnést keltő alkotásaikat publikálták, és már azért is furcsa lények voltak, mert a túlnyomó többségük a földkerekségnek nemcsak ugyanabból a városából, Budapestről, hanem annak azonos részéből is, azaz Pestről származott. Mi több, a fizikusok, matematikusok, akikre először alkalmazták a marslakó nevet, a városrész alig két-három tanintézetéből érkeztek. Számítógép, hologram, golyóstoll, tévéképcső, és még az átkozott atombomba is az ő szellemi teljesítményüket dícséri. De nem csak a természettudományok területén remekeltek. Gyakorlatilag ők teremtették meg Hollywoodot és vele a modern filmgyártást, és ami esetleg némelyeket meglep, a sportban is szép számmal akadtak kiválóságaik. A könyv harmincnyolc életrajza között szerepel az első magyar világbajnoké, az első (és egyben második) magyar olimpiai bajnoké, no meg azé a sportdiplomatáé, aki a NOB héttagú alapító bizottságának tagjaként fontos szerepet játszott az újkori olimpiák létrejöttében. Érdekes emberek, fantasztikus életutak a Casablanca rendezőjétől, aki többtucat filmet forgatott itthon is, a szamítógép szellemi atyjáig. Elképesztő intellektuális és fizikai kalandok teszik, hogy ez a könyv, mely világhírű zsidó honfitársaink életútját mutatja be, olyan olvasmányos, mint egy kalandregény. Ráadásul ezek az életmesék, ha legenda-emberekről szólnak is, azért még igaz történetek, hiszen a szerző - aranytollas újságíró, a Füles rejtvényújság legendás Tanár úr kérem rovatának írója és szerkesztője - , évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik abban, hogyan lehet és kell elválasztani a valóságot a mítosztól, az igazi tehetséget a talmi csillogástól.

Nyelv magyar
Kiadó Atlantic Press Kiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 316
Kötés típusa karton / keménytábla
Súly (g) 540 g
Méretek (Sz-M-H) 160-235-27
EAN 9786155332784
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Merre jársz, Bojangles? (2. kiadás)
-10%
Olivier Bourdeaut
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Válaszd az életet! - Visszaemlékezések
-10%
Viktor E. Frankl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
The Disabled Tyrant´s Beloved Pet Fish: Canji Baojun De Zhangxin Yu Chong 2
Xue Shan Fei Hu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,50 €
Azrath - Vér és Árnyék (éldekorált)
-10%
Emy Dust
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,44 €
A háború művészete (képregény) (új kiadás)
-10%
Szun-Ce
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Azt tényleg megeszed? - Tudományos alapú táplálkozás a hosszú, teljes értékű életért
-10%
Szentgyörgyi Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €
Rögeszme
-10%
Jeff Abbott
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Ordításmentes házasság - Felnőni és közelebb kerülni egymáshoz
-10%
Hal Edward Runkel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €