Visky András

Nevezd csak szeretetnek

Egyetlen könyvet ismerek behatóan, azaz mindennel együtt, ami és aki vagyok: a Bibliát. Szilánkos töredékek és nagyívű elbeszélések, istentelen családtörténetek és sötét szerelmek: egy cenzúrázatlan, véres és boldog megváltástörténet dokumentuma, aminek már a gyermekkoromban saját jogú szereplőjévé lettem. Esténként, fogságunk éveiben anyám nyitotta meg a könyvet, és a petróleumlámpa ugráló lángjánál felolvasta a napi szakaszt, én meg minden szavát értettem. Egyiptom, igen, itt élünk most, a szolgaság házában. A Vörös-tenger pedig, igen, a szétterülő Duna kiismerhetetlen deltája. Apám meg, ez a szép tekintetű Mózes, akit én nem ismertem, majd eljön, és kivezet bennünket innen, most még a magányos csipkebokor lángra lobbanását és a tűzből beszélő Mindenható rejtélyes utasításait várja, egy kietlen és puszta börtöncellában, valahol. És úgy lőn minden, tökéletesen, az Írás szerint. De utána újabb, ismeretlen egyiptomok és némaságba burkolózott csipkebokrok állták el az utat, és még csak nem is odakünn. Megnyitom, elolvasom, hangos szóval, a napi szakaszt. És írom, tovább, az egyetlen könyvet.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 140
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 200 g
Méretek (Sz-M-H) 155-206-12
EAN 9789636766108
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

400 Orosz szókártya - Haladó szinten
-8%
Szöginé Csiszár Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
A normalitás nyomában - A lelki egészségről másképp
-8%
Sami Timimi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A kis kenguru nagytesó lesz! - Ágyba bújós mesék
-8%
Olivier Dupin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Madarak nagykönyve
-8%
Robin Crofut-Brittingham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
45,85 €
42,19 €
Fedezd fel a háziállatokat
-8%
Bea Zorell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Itt a tavasz - Leporello (7. kiadás)
-8%
Gazdag Erzsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
Valentino - Divatikonok IX.
-8%
Karen Homer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Maszat a vonaton (új kiadás)
-8%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €