Robert Jackson Bennett

Csodák városa

Bosszú. Egyike azon dolgoknak, amiben Sigrud je Harkvaldsson nagyon-nagyon jó. Talán nincs is más, amihez ennyire ért. Úgyhogy amikor megtudja, hogy legrégebbi barátját és szövetségesét, a korábbi miniszterelnököt, Shara Komaydot meggyilkolták, csak egyetlen dolgot tehet. Semmilyen halandó erő nem akadályozhatja meg Shara gyilkosainak szenvedéssel teli, rettenetes végzetét.

Küldetésének halálos pontossággal való teljesítése közben viszont Sigrud egyre inkább fél attól, hogy ezt a harcot nem nyerheti meg. Rájön ugyanis, hogy Shara gyilkosságának megtorlásához egy titkos, évtizedek óta tartó háborúban kell részt vennie, és legyőznie egy fiatal, dühös istent, valamint fényt derítenie Bulikov, a csodák városának utolsó nagy rejtélyeire. Közben pedig - és talán ez a legijesztőbb - végre a saját elátkozott létezésének értelmére is választ kaphat.

Az Isteni városok-trilógia befejező kötete epikus búcsú ettől a felejthetetlen világtól és a bennük élő, emlékezetes szereplőktől. Robert Jackson Bennett nagy ívű, hosszú utat bejáró történetébe az évek alatt nem csak a kritikusok szerettek bele végzetesen, hanem az olvasók is. Az egyes részeket számos szakmai és közönségdíjra jelölték, a szerzőjét pedig befogadták a fantasy fiatal nagyságai közé.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Agave Könyvek
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 432
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 424 g
Méretek (Sz-M-H) 148-207-27
EAN 9789634193982
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Ábel a rengetegben - Trubadúr Zsebkönyvek 21.
-9%
Tamási Áron
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Napkirálynő - Napenergiák és égi jelenségek orákuluma
-8%
Stacey Demarco
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
30,13 €
Veletek egyedül
Hodossy Gyula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
Drámák - Európa diákkönyvtár
-8%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Fisher Price - Mókás barátok
-8%
Fisher-Price
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
A Napkirályné próbája - Uranosz Ereklyéi 1.
-8%
Nisha J. Tuli
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
17,16 €
Te vagy az igazi célpont
-8%
Andrea Mara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Felkészülten a suliba! - Részképesség-fejlesztő feladatok 5-7 éves gyerekeknek (új kiadás)
-8%
Lengyel Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €

Korábban megtekintett: