Grecsó Krisztián

Isten hozott (4. kiadás)

A Klein-napló egy titokzatos titkárnő irománya, mely arra emlékezik, ami majd csak ezután lesz. Mindenki mást olvas ki belőle, a falusiak többsége azonban úgy véli, hogy a saját haláluk időpontját jósolta meg benne - nem tudni, ki. Vagyis a Klein-napló egy halottaskönyv. Talán a múltban elkövetett, talán a jelenben és a jövőben megeső bűnökért, esetleg mindkettőért: ez a büntetés.
Sáraságban életre kelnek az árnyékok, "felkötik magukat" a kutyák, aztán holtukban mégis életet kölykeznek. Gyermekek születnek steril apáktól, akiknek a múlt árnyai adnak útmutatást. Fiatal lányok őszülnek meg csoportosan, egyik napról a másikra, és az emberek torka folyton száraz, szomjuk csillapíthatatlan.
Gallér Gergely gimnazista, a fantasztikus Klein Ede Egylet vezetője, megszállottan kutatja a közös múlt csodáit, a falu védőszentjeinek örökségét, egészen addig, míg végül teljesen magára marad. El kell hagynia gyermekkora helyszínét... hogy aztán visszatérjen kideríteni, mi történt, s miért. Felkutatja a csodákat és hogy ő kicsoda.
A Mellettem elférsz és a Jelmezbál szerzőjének első, először 2005-ben megjelent regénye krimiszerűen örvénylik, a közelmúlt titkai megülik benne a jelent, átírják emlékeinket, eltávolítanak és közel hoznak, elfednek és megmutatnak. Az Isten hozott egy önmagát és közösségét elveszítő, aztán újra megtaláló tinédzser története. Vagyis mindannyiunké.

Nyelv magyar
Kiadó Magvető Kiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 366
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 476 g
Méretek (Sz-M-H) 135-203-24
EAN 9789631436815
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Maradj még
-10%
Szaszkó Gabriella
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
A méhészinas - Sherlock Holmes és Mary Russell nyomoz
-10%
Laurie R. King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,38 €
A kétlakásos ház
-10%
Lynda Cohen Loigman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
White Hot Kiss - Perzselő csók - Komor elemek 1. (új kiadás)
-10%
Jennifer L. Armentrout
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Az Örökláng szikrája - Az Eredet átka (éldekorált)
-10%
Penn Cole
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
If the Shoe Fits - Én, a cipő meg a nagy Ő
-10%
Julie Murphy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Leigh Howard és a kastély szellemei
-10%
Shawn M. Warner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,18 €
The Glamourist - A ragyogó - A szőlő boszorkánya 2.
-10%
Luanne G. Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €