Jeff Vandermeer

Expedíció /Déli Végek-trilógia 1. (2. kiadás)

A könyv új kiadása filmes védőborítóval, alatta az új kiadása borítójával. Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére - szinte mindegyik tragikus véget ért. Most indul útnak a tizenkettedik expedíció. A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását. Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz - például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét -, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Nyelv magyar
Kiadó Agave Könyvek
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 176
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 198 g
Méretek (Sz-M-H) 150-210-12
EAN 9789634194040
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bogáncs (15. kiadás, puha)
Fekete István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
Iron Flame
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
Vadak között szabadon - Állatvédő a vadállatok között
-10%
Wolfpista
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Szépírás mint hivatás
-10%
Nádas Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Kötött állatok - 13 bűbájos állatfigura, plusz 35 ruhadarab és kiegészítő kötésmintája
-10%
Louise Crowther
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,54 €
A Nílus színe - A kiszmet regénye
-10%
Dajan Tiago-Stankovic
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A démoni út nagymestere 2. (képregény)
-10%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Babageometria - Színvilág
-10%
Nagy Diána
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €