DANIELLE STEEL

MINDENNEK ELLENÉRE

KateMadisonelegáns butikot vezet a SoHóban. Miután férje nagyon fiatalon meghalt, egyedül kellett felnevelnie gyermekeit. A fiatalok úgy érzik, immár készen állnak arra, hogy saját kezükbe vegyék az életüket, anyjuk azonban egyre növekvő aggodalommal figyeli, ahogy döntéseikkel mind a négyenszinte kihívják maguk ellen a sorsot. Idősebb lánya, Isabelle sikeres ügyvéd, akinek Wall Street-i karrierje sebesen ível felfelé, egészen addig, amíg bele nem szeret az egyik ügyfelébe, akit súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolnak. Julie-t, atehetséges divattervezőt egy olyan férfival hozza össze a sors, aki már szinte túlságosan is tökéletesnek tűnik. A megbabonázott lány egykettőre hozzá is megy választottjához, feladja állását, és az ifjú pár Los Angelesbe költözik. Justin, a szépreményű regényíró, apaságról álmodozik, pedig társával még sem anyagilag, sem érzelmileg nem állnak errekészen, alegfiatalabb testvér, az informatikus Williepedig az egész családot sokkolja, amikor bemutatja nekik tizenkét évvel idősebb barátnőjét. Vajon boldogok lehetnek-e a fiatalok, miközben látszólag minden körülmény ellenük szól? Nincs könnnyű dolguk, ezt hamarosan a saját bőrükön is megtapasztalhatják. És Katenem óvhatja meg szeretett gyermekeit döntéseik következményeitől - nem tehet mást, mint hogy mellettük áll, akárhogyan döntenek is.

Nyelv magyar
Kiadó MAECENAS KFT.
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 328
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 230 g
Méretek (Sz-M-H) 120-200-21
EAN 9789632033525
Szállítási idő Boltban - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az ikrek ideje - Báthory Orsi történetei
-6%
Leslie L. Lawrence
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
12,45 €
11,71 €
Pólusváltás - Numa-akták 6.
-6%
Clive Cussler
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,77 €
Elefántsirató
-6%
Wilbur Smith
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
10,16 €
A megmentő /Magyarország sorsa és egy szerelem a tét
-6%
Frei Tamás
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
14,48 €
Mogyoróallergia - Báthory Orsi történetei
-6%
Leslie L. Lawrence
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
10,50 €
9,87 €
Courtney háború
-6%
Wilbur Smith
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
12,18 €
Kongó
-6%
Michael Crichton
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,32 €
Miranda koporsója I-II.
-6%
Leslie L. Lawrence
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
10,16 €