Bauer Barbara

Az élet hangja

Eszter és Hanna hagyománytisztelő, szerető családba születtek. Nagyapjuk, édesapjuk is zenész volt, így még a hétköznapjaikat is a muzsika töltötte be, varázsolta széppé. Ám körülöttük a világ egyre komorabbá vált, 1944 tavasza már nem azt az életet kínálta számukra, amelyben mindnyájan bíztak. A lányok édesapja bármit megtett volna, hogy elleplezze a rémisztő valóságot, hogy megkímélje családját a sárga csillag viselésének szégyenétől. De elérkezett a nap, amikor a valóság bakancsos, fegyveres katonák képében betört az otthonukba. Az utolsó előtti pillanatban azonban az édesapa még adhatott a lányainak útravalót: egy dalt. Az élet hangja két kislány évtizedeken átívelő története. Egy testvérpáré, akiket elszakított egymástól a történelem, de életben tartottak az igaz emberek. Akik mindvégig szívükben őrizték életük első néhány évének emlékét és az édesapjuktól kapott útravalót, amely lassan egymás felé terelte őket, hogy azzá válhassanak, aminek születtek. Ám megint csak közbeszólt a történelem, és a két lányt, akiknek az útjai már-már keresztezték egymást, ismét messze sodorta egymástól. Vajon mindig tudunk választani a jó és rossz között? És vajon minden esetben az igazság hozza el a végső megnyugvást? Bauer Barbara legújabb, a XX. századi magyar történelem sorsfordító pillanatait, a vészkorszakot és Rákosi-érát felelevenítő, fordulatos, egyszerre megrendítő és felemelő regényében talán választ kapunk ezekre a nyugtalanító kérdésekre.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 276
Kötés típusa karton / keménytábla
Súly (g) 358 g
Méretek (Sz-M-H) 150-205-22
EAN 9789634750598
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Esti mesék kincsestára - 8 kedves történet
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Tolvajok városa
-8%
Ian Livingstone
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Intelligens fitnesz - Tanuld meg a legnagyobb sztárok edzőjétől, hogyan hozhatod formába a testedet okosan!
-8%
Simon Waterson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Kertkaland - Termelj magadnak zöldséget! (új kiadás)
-8%
Dóra Melinda Tünde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Koldus és királyfi
Mark Twain
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
Salzburg /Berlitz barangoló
-8%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,81 €
Irodalmi Szemle 2026/4
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,30 €
Házi gyümölcspárlatfőzés
-8%
Békési Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €

Korábban megtekintett: