Nagy Beáta
Dilemmák és stratégiák a család és munka összehangolásában
Klasszikus témának tekinthető, mégis szinte töretlen érdeklődés kíséri a munka és a magánélet összehangolásának (work-life balance) kutatását. Éppen ezért egyszerre volt könnyű és nehéz dolgunk, amikor belekezdtünk a Dilemmák és stratégiák a család és munka összehangolásában elnevezésű OTKA-kutatásba. Könnyű volt, hiszen releváns és szerethető kérdésnek találtuk. Ugyanakkor nehéznek is bizonyult, mert szerettünk volna mást és máshogyan kutatni, mint azok a kutatók tették, akik előttünk jártak. Annak érdekében, hogy mást kutassunk, azazhogy az újdonság garantált legyen, igyekeztünk olyan kérdéseket találni, amelyekkel ritkán találkozunk a magyar szociológiai fórumokon. A máshogyan kutatni kérdés megfogalmazása során az az igény vezetett bennünket, hogy a klasszikus megközelítések mellett olyan módszertani lehetőségeket is feltárjunk és bemutassunk, amelyek újdonságértékű kutatási eredményeket biztosítanak, ugyanakkor könnyen elérhetők és megvalósíthatók, reflektálnak a nemzetközi szakirodalom által felvetett módszertani dilemmákra, és nem utolsósorban akár követhetők is legyenek más kutatók számára. Ezt különösen fontosnak tartjuk amiatt, hogy a kisebb kutatási tapasztalattal és/vagy kevesebb kutatási forrással rendelkező kutatók, de akár a hallgatók is kedvet és segítséget kaphassanak az ilyen jellegű munkákhoz.

Nyelv | magyar |
Kiadó | L'Harmattan Könyvkiadó |
Megjelenés éve | 2018 |
Oldalak száma | 488 |
Kötés típusa | papír / puha kötés |
Súly (g) | 728 g |
Méretek (Sz-M-H) | 160-227-25 |
EAN | 9789634143949 |
Szállítási idő | Nem elérhető |