Dánielné Lengyel Laura

A boldogság útja

Miklósy Dénes, az ifjú ügyvédtanonc és irodalmár óriási ambíciókkal és túlfűtött érzelmekkel érkezik a fővárosba, hogy folytassa jogi tanulmányait és bebocsátást nyerjen az irodalom és a színház nehezen megközelíthető fővárosi berkeibe. Már a pályaudvaron találkozik imádata elérhetetlennek vélt tárgyával, Berényi Piroskával, az Operettszínház ünnepelt primadonnájával, aki öt évvel ezelőtt szintén az ő szülőfalujából indult el világhódító útjára, mely a távolból nézve az elérhetetlen boldogság útjának tűnik a huszonkét esztendős fiatalember számára. Dénes azonban nem kevésbé forró szenvedelemmel kötődik bájos unokahúgához, Lenkéhez, akihez gyermekkori barátság fűzi, s akivel sok éve már kimondatlan szerelmi érzelmekkel kötődnek egymáshoz. Két esztendő alatt a tehetséges és jóképű fiatalember sokra viszi a fővárosban: színdarabot ír, melynek főszerepét Berényi Piroska vállalja el, bekerül az irodalmi közéletbe is, közben pedig szorgalmasan levelezik hőn szeretett unokahúgával is. Mindkét nőhöz hevesen vonzódik, s e vonzódása mindkettőjük részéről elfogadásra talál. De vajon melyikük az igazi: a rivaldafényben fürdő, pletykákkal körülvett, de makulátlan tisztességűnek bizonyuló Piroska, vagy az érzelmeit titkoló, hasonlóképpen erényes és nagyon szerelmes Lenke? Dánielné Lengyel Laura huszonhét könyv és három színmű szerzőjeként a XX. század első felének legtermékenyebb és legnépszerűbb írónői közé tartozott. A nő eredendő morális tisztaságának, kifinomodott ízlésének hirdetőjeként tisztelik és idézik őt napjainkban is. Romantikus regényeit - feltehetően éppen e morális tartás értékeléseként - fiatal és középkorú olvasói nemzedékeket átívelően habzsolják. A boldogság útja a Női remekírók sorozat második köteteként jelent meg.

Nyelv magyar
Kiadó Atlantic Press Kiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 240
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 226 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-17
EAN 9786155693595
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Egy zizi naplója 12. - Szívbaj: egy nem túl titkos szerelmi háromszög meséje
-10%
Rachel Renée Russell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Bármire készen - GTD - 52 alapelv a hatékonyság növeléséhez
-10%
David Allen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
A Gonosz asszisztense
-10%
Hannah Nicole Maehrer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
16,16 €
Jógalégzés - Légzésfejlesztés a gyakorlatban - Az ősi bölcsesség alkalmazása a modern világban
-10%
Patrick McKeown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Dinoszauruszok /Mit? Miért? Hogyan?. 18.
-10%
Angela Weinhold
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,08 €
Ne agyald túl! - Módszerek a stressz csökkentésére, a negatív gondolatok elengedéséhez és a jelenre való összpontosításhoz
Nick Trenton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
Ex Hex - Csiribú, szerelem!
-10%
Erin Sterling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,10 €
Kuflik a láthatatlan réten
-10%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €