Mohsin Hamid

Nyugati kijárat

A polgárháború felé sodródó, de még élhető városban felfigyel egymásra két fiatal. Megisznak egy kávét, egymásra mosolyognak, együtt vacsoráznak. Nadja és Szaid között szerelem szövődik, és ők megpróbálnak megfeledkezni a bombák éjszakáról éjszakára egyre közelebbről hallatszó hangjáról, a rádióból harsogó új törvényekről, a nyilvános kivégzések zajáról. Eközben hozzájuk is eljut a város titkos pontjain feltűnő fekete ajtók híre, amelyek Londonba, San Franciscóba, Görögországba vagy éppen Dubajba nyílnak. Hamarosan elérkezik az idő, amikor a fiatal pár megkeresi az egyik ajtót, hogy a menekülők tömegéhez csatlakozva elhagyják az összeomló várost, és a kilátástalan helyzet ellenére is reménykedve megkeressék helyüket a világban.

Az előző könyvéért Man Booker-díjra jelölt amerikai Mohsin Hamid új könyve határokon és földrészeken átívelő utazás egy lehetséges jövőbe, szerelmi történet a vihar magjában, hitvallás remény és együttérzés, bátorság és hűség mellett. A Nyugati kijárat alapvetően emberi minőséget érint meg bennünk, valami továbbra is élő és lélegző dolgot, amit a romok sem temethetnek el.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Geopen Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 220
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 268 g
Méretek (Sz-M-H) 137-208-18
EAN 9786155724657
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A náci és a pszichiáter - Háborgó elmék labirintusában
-8%
Jack El-Hai
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Szimat naplója - Szimat-sorozat 1.
Dav Pilkey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Vinland Saga 1. (manga képregény)
-8%
Jukimura Makoto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Mitől lehetsz jó vezető? - A felelősségteljes irányítás öt kulcsterülete
-8%
Patrick Lencioni
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Varázslat volt minden pillanat (éldekorált)
-8%
Bea Ingalls
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €
Lázadó királynő
-8%
Polgár Zsuzsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Találd meg a kiutat - Depresszió - Hatékony megoldás az örömteli élethez
-8%
Richard Gilpin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Építs velem, Boribon! - Társasjáték
-8%
Lencse Máté
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: