Lauren K. Denton

Menedék

Sara Jenkins a nagyanyja temetésére utazik Sweet Baybe. Arra számít, hogy az ilyenkor szokásos jogi ügyletek rendezését követően gyorsan vissza is térhet megszokott életébe New Orleansba, ahol egy antik lakberendezési boltot vezet. Nagyanyja, Mags azonban ráhagyja a Menedék panziót, Sara gyerekkorának helyszínét, ami jelenleg két idős házaspár otthona. Egyetlen dolgot kér csak unokájától: újítsa fel a házat, hogy annyi év után végre eredeti pompájában ragyoghasson. Sara eleget tesz Mags kérésének, és nekilát élete eddigi legnagyobb szabású felújítási munkájának. A gyors látogatásból hónapok lesznek, és már nemcsak gyerekkori emlékei, hanem egy új szerelem is marasztalja. Közben előkerül egy régi láda a padlásról, tele olyan dolgokkal, amik nagyanyja eddig ismeretlen életébe nyújtanak betekintést. Mags idős barátai segítségével Sara feltárja nagyanyja rejtélyes múltját: a bátor és szenvedélyes tetteket, és azokat a döntéseket, amelyek örökre megváltoztatták Mags és családja életét. Amikor egy pénzéhes ingatlanfejlesztő jelenik meg a színen, és a panzió lebontásával fenyegeti Sarát, a nőnek döntenie kell: Sweet Bayben marad és harcol a házért és azokért az emberekért, akiket mélyen a szívébe zárt, vagy újra maga mögött hagy mindent, és visszatér sikeres, ám magányos életéhez New Orleansba. ?Élvezetes történet titkokról, megbánásról és második esélyekről. Az olvasó beleszeret a karakterekbe és bonyolult történetükbe, olyannyira, hogy késő éjszakáig ébren marad miattuk. Nagyon bájos első regény!? Catherine West, a The Things We Knew szerzője Lauren K. Denton az alabamai Mobile-ban született. Jelenleg Birmingham mellett, Homewoodban él férjével és két lányával. Irodalmi szövegek mellett havonta ír újságcikket életről, hitről, és arról, hogy milyen élvezet (és nehézség) szülőnek lenni. Ha tehetné, minden napot a tengerparton töltene családjával és rengeteg könyvvel. A Menedék az első regénye.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Alexandra
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 352
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 434 g
Méretek (Sz-M-H) 140-208-30
EAN 9786155435324
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Jó kutya! - 15 kedvenc kutyafajta bemutatása
-11%
György Magdolna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,42 €
Vér és könnyek - A Turul nemzetsége 9.
-11%
Nemere István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Egy ropi naplója 6. /Négy fal között
-11%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,77 €
Agáta és a jegenyenyár
-11%
Vészits Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
Pacsirta - Klasszik magyar
-11%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,30 €
A teljesség felé (új kiadás)
-11%
Weöres Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,13 €
Daydream - Álmodozás (éldekorált)
-11%
Hannah Grace
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,43 €
Digitális Dharma - Hogyan fejlesztheted spiritualitásodat a mesterséges intelligencia, az AI segítségével?
-11%
Deepak Chopra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
16,60 €

Korábban megtekintett: