Hermann Hesse

Demian - Hangoskönyv

Az először Emil Sinclair álnéven kiadott Demian az első világháború alatt íródott, és Hesse művészetében egy új alkotói korszak kezdetét és egyik csúcspontját is fémjelzi. A freudi és jungi pszichoanalízis eredményeit is felhasználva rajzolja meg Sinclair lelki fejlődését, tusakodását önmagával és a világgal, míg végül lélekvezetői - Max Demian
és Éva asszony - segítségével felnőtté válván az első világháború
borzalmai közepette rátalál önmagára. "Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud."

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kossuth Kiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 1
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 96 g
Méretek (Sz-M-H) 145-125-10
EAN 9789630993142
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mr. Ma végzete (éldekorált)
-8%
John Shen Yen Nee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Örülök, félek, haragszom  /Mit? Miért? Hogyan? - Scolar mini 16.
-8%
Doris Rübel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
Insatiable - A kielégíthetetlen - The Edge of Darknes trilógia 1. (éldekorált)
-8%
Leigh Rivers
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Az én családfám
-8%
Jo Foster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Madrid - Lingea Felfedező /A legjobb városnéző útvonalak
-8%
Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Hová lettek a méhek? - Minikönyv
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
0,65 €
0,60 €
A világűr felfedezése /Mit? Miért? Hogyan? 10.
-8%
Peter Nieländer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,51 €
Teherautók, markológépek és traktorok /Mit? Miért? Hogyan?
-8%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,51 €

Korábban megtekintett: