AZÉRT ÉLEK, HOGY ELMESÉLJEM AZ ÉLETEMET

Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogyan visszaemlékszik rá, miközben el akarja mesélni. Ezzel a mondattal indítja útjára a Nobel-díjas Gabriel García Márquez hatalmas regényfolyamát a saját életéről. Ez a könyv az első 30 évének története, 1927-től az ötvenes évek közepéig. 1950-ben az akkor huszonhárom éves újságíró Gabriel García Márquezt felkeresi édesanyja, hogy tartson vele az észak-kolumbiai Aracatacában eladni a nagyszülői házat. Az utazás élményei adják a kezdő lökést a visszaemlékezéshez. Megismerhetjük a kis Gabo gyermekkorát és serdülőéveit, a nagyszülőket, akik nem kisebb szerepet kaptak a márquezi regényvilágban, mint a Száz év magány José Arcadiója és Ursula Buendíája. A szerző idegenvezetésében csodálhatjuk meg Macondo, vagyis Aracataca utcáit és házait, a banánültetvények munkásait, valamint a Száz év magány és a Szerelem kolera idején nagy hatású alakjainak ihletőit. A gyermekkor után, pedig a bogotai tanulóévek következnek, a jogi kar, az újságírás, és az elkerülhetetlen politika.