Sose halok meg? - Az első 75

„Színművészeti Főiskolás koromban nyaranta eljártam dolgozni, mert kellett a pénz, és színházba játszani nem hívott a kutya se, ezért az egyik nyáron az üvegesekhez álltam be cipekedni. Ők persze nem hitték el, hogy színésznek készülök. Vittük a nagy táblákat ide-oda, de ha emelni kellett, az erős és tapasztalt segédmunkások mellett én labdába sem rúghattam. Gúnyoltak is eleget: A Művész Úr! Na, majd én megmutatom! – gondoltam, és amikor a Mester utcai Közgáz előtt állt meg az autó – ahová anyukám járt egykor, és ő jutott az eszembe –, én is a kocsi végébe álltam. Kezembe adták a hatalmas üveglapokat, és én meggörnyedve elindultam a járókelők között az ajtó felé. Néhány lépés után azonban kioldódott a madzag, ami a két számmal nagyobb munkásnadrágomat tartotta, és a gatya csúszni kezdett lefelé. Megállt a forgalom. A járókelők röhögése még ma is a fülembe cseng...

Azóta is gyakran érzem magam így az életben, a színpadon vagy a kabaréban: mindkét kezemmel fogom a nehéz üvegtáblákat, vigyázok, hogy el ne törjenek, miközben a gatyám lassan a bokámra csúszik, és kilátszik az ülepem.”
Koltai Róbert

Az idén 75 éves Koltai Róbert színész-rendező, akit többek között a Sose halunk meg, a Szamba, a Csocsó, avagy éljen május elseje!, a Miniszter félrelép című filmekből és számtalan színházi előadásból ismerünk és szeretünk, vall a maga szokott humorával és öniróniájával, de mégis komolyan színházról, emberi-szakmai kapcsolatokról, filmekről és szenvedélyről.