A varázsló felemeli ceruzáját

Sajdik Ferenc fiatal művész. Hiába lépte át (bőven) a nyolcadik x-et. Mert lehet-e más, mint fiatal az, aki ilyen gyermeki ártatlansággal nézi a világot, ekkora jóindulattal szemlél embert és állatot, csetlő-botló mindnyájunkat? Akinek elméje egy egyre jobban megőrülő világ nemkülönben őrült jelenségei közepette ilyen sziporkázó bukfenceket vet? Gyermeki tisztasága mögött persze ott van a művész élesen, hibátlanul látó szeme s a jó ember – ez sem éppen „trendi” jelenség ma – bölcs derűje is. Akinek ars poeticáját így is meg lehetne fogalmazni: Sajdik mosolygó rajzain az ember, a világ nem olyan, amilyen, hanem amilyen lehetne. Holott ő pontosan tudja, hogy olyan, amilyen.