Steve Sem-Sandberg

Kiválasztottak

A tizenegy éves Adrian Zieglert 1941 januárjában elszakítják szüleitől, és a Spiegelgrund klinikára viszik. A patinás bécsi intézmény korábban lázadó kölykök javítóintézete és a krónikus betegségben szenvedő gyermekek szanatóriuma volt, Ausztria megszállása után a náci „eutanáziaprogram” színterévé vált. Ide kerültek a „rendszeridegenek” vagy a törvények értelmében „fajilag degeneráltak”, hogy „megjavítsák” vagy likvidálják őket. Az itt lakó gyerekek kétségbeesetten küzdenek az életben maradásukért, csupán abban reménykednek, talán az őrangyalaik majd megmentik őket. Adriannak sikerül a csoda: megszökik. Rövid idő után azonban elfogják és visszahurcolják, hogy szemléltető eszközként használják, míg végül a kórházban köt ki. Ebben a kórházban dolgozik Anna Katschenka osztályos nővér, a regény másik elbeszélője. Anna szeret a gyerekekkel foglalkozni, ám lojalitása és kötelességtudata arra ösztönzi, hogy fenntartás nélkül kövessen minden utasítást. Ő még a háború után, a büntetőpere közben sem rendül meg hitében, hogy csak a kötelességét teljesítette. A Spiegelgrund falai között zajló emberkísérletek áldozatai számára a túlélés a sors kegyetlen iróniája. Sem-Sandberg könyörtelen történelmi tényeken alapuló regénye a zsarnokság és az igazságtalanság monumentuma Ausztria múltjának egy sötét fejezetéből.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 456
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 720 g
Méretek (Sz-M-H) 152-226-26
EAN 9789636766276
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Menopauzaagy - A modern tudomány válasza a változókor tüneteire
-8%
Lisa Mosconi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Ne feledd! - Lecke- és üzenőfüzet (Vuk)
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,65 €
1,52 €
Rewind It Back
Liz Tomforde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €
Az elveszett kiskutya - Cinnfordi kalandok (új kiadás)
-8%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Az utolsó reggel Párizsban I-II. - Valóságos regény - Kétkötetes díszkiadás
-9%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,77 €
Hinta palinta - Mondókák kicsiknek
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,50 €
A medvék világa - Olvass velünk! (1. szint)
-8%
Consuelo Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Döntéshozatali csapdák - Hogyan visznek tévútra a torzítások (és mit tehetünk ellenük)?
-8%
Olivier Sibony
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €

Korábban megtekintett: