Kim Stanley Robinson
Vörös Hold
Harminc évvel előbbre járunk az időben, és már megszálltuk a Holdat.
Az amerikai Fred Fredericks először utazik a Holdra, azzal a szándékkal, hogy üzembe állítson egy kommunikációs eszközt a kínai Holdi Természettudományos Alapítvány számára. De néhány órával a megérkezése után egy gyilkosság tanúja lesz, és rejtőzködésbe kényszerül.
Ta Sunak, a híres műsorvezetőnek is ez az első útja a Holdra. Neki vannak kapcsolatai, befolyásos embernek számít, de ő is úgy találja, hogy a Hold sok veszedelmet rejteget bármelyik odautazó számára.
És végül ott van Csan Csi is, a kínai pénzügyminiszter lánya, akinek a sorsát érthető módon figyelemmel kísérik a hatalom birtokosai. Ő magánjellegű indokból utazik a Holdra, de amikor titokban vissza akar térni a Földre, az ezt követő események láncolata mindent megváltoztat - mind a Földön, mind a Holdon.
A Vörös Hold a New York Times bestseller-szerző Kim Stanley Robinson legújabb nagyszabású története a világűr felfedezéséről és a politikai forradalmakról.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Agave Könyvek |
| Megjelenés éve | 2018 |
| Oldalak száma | 416 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 466 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 147-210-30 |
| EAN | 9789634195269 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |