UTAZÁS AZ ÉJSZAKA MÉLYÉRE

1932-ben jelentette meg a szerző i?1 polgári nevén Destouches, eredeti foglalkozása szerint körorvos, aki doktori disszertációját Semmelweiss Ignácról írta i?1 az Utazás az éjszaka mélyére-t, amelyet sokan a XX. századi irodalom egyik legfontosabb regényének tartanak. Olyan területét tárta fel az emberi létezésnek, ahová regény még nem merészkedett, és olyan nyelven szólalt meg, amely a szépirodalomban mindaddig nem volt szokásos. A cím kettős értelmű: egyfelől arra utal, hogy a cselekmény nagyrészt a főhős, Bardamu kalandozásainak története 1914 augusztusától kezdve mintegy másfél évtizeden át, a fronton, a hátországban, a gyarmati Afrikában, Amerikában, majd újra Franciaországban. Céline a pikareszk regény sémája szerint utaztatja hősét, aki roppant optimizmussal vág neki a világnak: önkéntesnek áll sok más fiatallal együtt. De Voltaire Candide-jával ellentétben derűlátása tüstént elillan, és immár töretlen pesszimizmussal éli meg a háború, az ideggyógyintézet, a gyarmati élet, az őserdő, a gályarabság, a Ford-féle futószalag, majd a külvárosi orvoslét valamennyi stációjának szörnyűségeit. A cím második fele azonban túlmutat a pikareszken: az éjszaka mélye több, mint az éjszakai jelenetek atmoszférateremtő ereje i?1 sokrétű metaforikus jelentése is van, és egyúttal az utazás értelmét is kitágítja és elmélyíti. Bardamuvel és önmagát a halálba hajszoló barátjával, Robinsonnal az élet árnyékosabb felén járunk, a szegények, a mindenkori vesztesek világában. Ez a szegénység nemcsak a nyomort jelenti, áthatja és meghatározza a lét minden szféráját, nemcsak szociális, hanem egzisztenciális szegénység is.