Hodossy Gyula

Szövi a lélek vásznát

Az Egyszemű éjszaka nemzedéke után immár a Próbaút egykori tehetségei is megértek rá, hogy köteteik fokozatosan megjelenjenek a Lilium Aurum tíz éve indított, Ötven év – ötven vers elnevezésű sorozatában. Hodossy Gyula első verseskötete 1993-ban jelent meg, s már e könyve is egy jellegzetesen egyéni hangú, visszafogottságában, tárgyiasságában is erőteljes, a végső dolgokra gyermeki lélekkel s egyben bátran rákérdező költőt mutatott: egy játékosan modern, formagazdag, kesernyésen groteszk hangú, ironikus és önironikus költőt. „Végy egy jó adag tehetséget, tudást, kitartást, fegyelmet, önfegyelmet, vegyítsd szeretettel, gyúrd kegyelemmé, súlytalan egésszé, csonttá, míg össze nem áll örökkön hullámzó sóhajjá” – írja egy helyütt a költő, mintegy megfogalmazva ars poeticáját, melyet további két könyvében igyekezett megvalósítani és kiteljesíteni. Hodossy ötven verse úgy is felfogható, mint ötven portré, a költő vívódásait, egzisztenciális kérdéseit, szociális és társadalmi lázadásait, közösségi és történelmi megnyilvánulásait ötven módon felvillantó ötven önarckép, melynek nyomán egy tehetséges ember ellenünk (is), épp ezért értünk (is) lázadó, megnyerő arca rajzolódik ki előttünk.

Nyelv magyar
Kiadó LILIUM AURUM
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 96
Kötés típusa keménytáblás
Súly (g) 150 g
Méretek (Sz-M-H) 120-170
EAN 9788080624132
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Fiúkönyv - Kalauz a serdülőkorhoz
-10%
Nina Brochmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
Onyx Storm
-14%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
28,17 €
A hegek mögött - Tetováltak 4.
-10%
Meghan March
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Aki gróf úr akar lenni
-10%
Baráth Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Kristóf titkos receptjei - Fenséges fogások növényi alapon / Kristóf's Kitchen - Fabulous Food (Not Only) For Vegans
-10%
Steiner Kristóf
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Mindenki számít - Tanuljunk meg (újra) hinni a csapatokban!
-10%
Seth Godin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Vulpi - Mozgásfejlesztő mesekönyv a Stephens-Sarlós -program alapján
-10%
Stephens-Sarlós Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
English for Everyone: Vizuális angol nyelvtan
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €