Dr. Zacher Gábor

A Zacher 2.0 - Mindennapi függőségeink

A nemzet toxikológusa sztorizik, tanít – még mindig van mondanivalója – és nem utolsósorban szórakoztat.

„Köszönöm, jól vagyok!”

Sokan megkérdezték tőlem az utóbbi időben, hogy érzem magam, hogy vagyok, és mindenkinek ugyanezt válaszoltam.

Az első Zacher-könyv megjelenése óta eltelt nyolc évben sok minden megváltozott úgy a sokak által kedvelt sürgősségis és toxikológus háza táján, mint a világban. A kábítószer-piaci robbanás, a számtalan új drog megjelenése komoly kihívás elé állítja a szakembereket, és az alkohollal összefüggő esetek száma sem akar csökkenni. „A Zacher” olyan új, azóta fel- és elismert szenvedélyekről is mesél, mint az okostelefon-függés és a Snapchat-diszmorfia, de vet egy pillantást a múltba is. Kendőzetlenül elénk tárja: ha tudatmódosító szerekről volt szó, bizony eleink, köztük kiváló művészek sem voltak képesek mindig kimondani a hárombetűs varázsszót, a „nem”-et.

A tőle már megszokott könnyedséggel és humorral fűszerezve bepillantást enged kedvenc területére, a kézzelfogható mérgek és a mérgező (virtuális) függések világába, hogy közelebb kerülve hozzá, többet értsünk abból, miért érdemes nemet mondani – és felhívja a figyelmet arra, hogy léteznek jó függések is: ha rajta múlna, mindannyiunkat elküldene futni!

Nyelv magyar
Kiadó Studium Plusz
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 240
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 410 g
Méretek (Sz-M-H) 139-200-19
EAN 9786155781353
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

A vonzás szabályai
-10%
Bret Easton Ellis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Üvöltő szelek (új kiadás)
-10%
Emily Bronte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Harcosok klubja - Helikon Zsebkönyvek 94. (új kiadás)
-10%
Chuck Palahniuk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,97 €
Fehérség
-10%
Jon Fosse
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A válás
-10%
Moa Herngren
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Vörös és fekete
-10%
Stendhal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Görög leckék
-10%
Han Kang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Híd a Kwai folyón - Trubadúr Zsebkönyvek 85.
-10%
Pierre Boulle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €

Korábban megtekintett: