Bauer Barbara

Légikisasszonyok - Trilógia

Számtalan fiatal lány ábrándozik arról, hogy stewardessként "repüli körbe" a világot. Sok férfi szívesen választana egy csinos légikisasszonyt barátnőnek, de egy jóképű, fess pilóta látványa is meg tudja dobogtatni a női szíveket. A repülés, a felhők fölötti világ mindig vonzotta és izgatta a földi halandókat.
Anna, Szonja, Dia és Dani négy egyedülálló fiatal. Mind mást várnak az élettől, mind máshonnan jöttek, és máshová tartanak. de az élet egy helyre sodorja őket: pályakezdők az Air Budapest Légitársaságnál. Bármennyire különböznek is egymástól, egyvalami közös bennük: kimondva vagy kimondatlanul kalandra vágynak, ki akarnak törni eddigi életükből, valamennyien a szerelmet és a boldogságot keresik. És már az első napon barátságot kötnek egymással. Olyan barátságot, amely minden próbát kiáll. Pedig a repülőgép fedélzetén, az utaskabinban és a pilótafülkében is adódnak meleg helyzetek, amikor csak a lélekjelenlét, a merészség, a gyors ítélőképesség segít. Irigy, ármánykodó kolléganők, könnyű hódításhoz szokott üzletemberek, visszatoloncolt, bilincsbe vert bűnözők, gazdátlan, gyanús csomagok nehezítik az életet.
A négy főszereplő története az olvasót is tízezer méter magasra repíti, oda, ahol a felhők fölött mindig kék az ég. És közben munkahelyi kalandjaik mellett megismerjük a magánéletüket is: Anna démonjait, Szonja álmait, Dia hódítási trükkjeit és Dani múltjának rejtélyeit.
A nagy sikerű Légikisasszonyok, a Két út között és a Magánutak most egy kötetben, átdolgozott formában jelenik meg. Az exkluzív Légikisasszonyok-trilógiából a légiutas-kísérők és a repülőterek titokzatos, zárt világa tárul fel előttünk.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 497
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 692 g
Méretek (Sz-M-H) 175-240-36
EAN 9789634751380
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mágikus állatok iskolája 14. - A nagy ijedség
Margit Auer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
A villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak 1. (puha)(új kiadás)
-8%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Veszprémi ősz
-9%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Flexibilis diéta - IIFYM- Tudományos alapokon nyugvó, gyakorlatban tesztelt étrend az optimális testösszetétel, teljesítmény és egészség el
-8%
Alan Aragon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Minden, ami csillog
-8%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A baj megelőzhető - Családi önvédelmi kézikönyv
-8%
Benedek András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €
Irodalmi Szemle 2022/3
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,30 €
Borka könyve (új kiadás)
-8%
Gurmai Beáta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,48 €

Korábban megtekintett: