Anne L. Green

Érzéki csábító - Csábító-sorozat 2.

„Egy forró, lehengerlő történet tele izgalommal.” - Kitablar blog Ahhoz, hogy meglásd a lényeget, nem ítélkezned, hanem szeretned kell! Bár Niko és Olivia ellentétes oldalon játszott, a sorsuk egyre inkább összefonódott. A kölcsönös vonzalom és a tragikus körülmények egymás felé sodorták őket. Hiába tudják mindketten, hogy a köztük lévő fellángolásnak nem lehet jövője, már nem a józan ész, hanem az érzelmeik irányítják őket. A legnagyobb küzdelmeket már nem az ellenfeleikkel, hanem a saját démonaikkal vívják. Olivia lelke bosszúért kiált, melyhez az erejét Nikoból nyeri. Nikoról viszont mindennap lehull egy újabb álarc. Oliviára van szüksége ahhoz, hogy visszataláljon eredeti önmagához. A határok elmosódnak. Felvállalva az egymás iránt érzett szenvedélyt, beláthatatlan következmények áradata zúdul a nyakukba. Niko hiábavaló csatát vív saját múltjának elnyomásáért, egy új élet megteremtéséért. Rá kell döbbenniük, az elkövetett vétkeik elől nem menekülhetnek. Ahogy telik az idő, úgy lesz egyre nagyobb a kockázat is. Az ellenségeik pedig lesben állva várnak, hogy hibát kövessenek el… Az Érzéki csábító a Csábító-sorozat második része. A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő legújabb, szenvedélyes és váratlan bonyodalmakkal teli modern kori romantikus történetében semmi nem az, aminek látszik. A történet a Végzetes csábító című kötetben folytatódik.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 420
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 386 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-
EAN 9786155763670
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Karácsonyi kutyulás (éldekorált)
-11%
Lucy Mitchell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
München és Bajország /Berlitz barangoló
-11%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,46 €
Mary Westmacott: Az óriás kenyere
-11%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,55 €
The Witcher hivatalos szakácskönyv - Laktató ételek, finom fogások és kulináris kalandozások a Vaják világában
-11%
Anita Sarna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
32,09 €
Egy év az erdőben
-11%
Emilia Dziubak
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Aranyalma, zsák zsizsik - Vicces ábécé
-11%
Lackfi János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
 Ragadozó madarak - Természetbarátok zsebkönyve
-11%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,60 €
4,10 €
HYDE TANÁR ÚR MEGKERGÜL
-76%
SAM WATKINS
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
1,60 €

Korábban megtekintett: