Nemere István

Lázadók és összeesküvők

Rövid ismertető:Az emberek egy része nem tűr el zsarnokságokat, nem képes sokáig elviselni, hogy egy-egy diktátor uralkodjon fölötte. Az az akarat, amely egész nemzeteket és/vagy országokat képes végveszélybe sodorni, nemegyszer arra ösztönöz egyeseket, hogy egy bizonyos ponton azt mondják: elég volt! Akkor a saját kezükbe veszik a sorsot, és ezzel mások százezrek, sőt milliók sorsát is. Akikről a következő lapokon szó lesz, mindahányan a magyar történelem ismert alakjai. Olyanok, akik valamilyen felsőbb hatalom ellen összeesküdtek, vagy akár fegyveresen fel is lázadtak. Nemegyszer tömegeket tudtak maguk mögé állítani, máskor meg éppen hogy csak néhányan voltak és mégis igyekeztek célt érni a lázadásaikkal. Szembefordulásuknak olykor korszakos jelentősége volt, máskor meg csak epizódok voltak-lehettek a magyarok hosszú története folyamán. Akadtak köztük igazi hősök, és akadtak elfuserált figurák, akik csak nevetségessé tették magukat és ügyüket már ha egyáltalán volt ügyük... Voltak, akik kegyetlen idegen uralom ellen lázadtak, és olyanok is, akik csak a saját érdekükben szőtték az összeesküvést. Urak és nem urak, katonák és civilek, férfiak és nők (bár ez utóbbiak érthető okokból nagyon ritkán játszottak ott jelentős szerepet). Róluk szól hát az igaz krónika.

Nyelv magyar
Kiadó Csengőkert Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 176
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 130 g
Méretek (Sz-M-H) 120-200-10
EAN 9786155537288
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az elsőbálozó Kennedy
-10%
Kerri Maher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Ciprián - Helka tündérpróbája (5. kiadás)
-10%
Nyulász Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,30 €
10,17 €
A Mester és Margarita I. - Trubadúr Zsebkönyvek 32.
-10%
Mihail Bulgakov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Holnap csillagnap
-10%
Anna Woltz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
New Headway Upper Intermediate - Third Edition -Teacher´s Book /New Edition/
John Soars
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,93 €
A telhetetlen hernyócska legelső enciklopédiája - Kíváncsi kisgyerekek nélkülözhetetlen tudástára
-10%
Eric Carle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Az orvosnál - Mi Micsoda ovisoknak
-10%
Andrea Weller-Essers
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,30 €
10,17 €
Fritz és Emma
-10%
Barbara Leciejewski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €

Korábban megtekintett: