Keresztesi József

Inverz Ophélia

Mindig is kevés volt az olyan költő, aki dalolni is tud, és gondolatai is vannak. Keresztesi József közéjük tartozik, és erről A Karácsondi út, az eredetileg dalszövegnek írt verseket összegyűjtő könyv után újabb önálló, immár klasszikus értelemben vett verseket tartalmazó kötet tanúskodik. A költő valóságos élő legenda, egy személyben kritikus, punk énekes, meseíró és színpadi szerző, aki számos különböző versformát és műfajt művel mesterien, a daloktól a sajátos gondolati költészet esszéverseiig. Az Inverz Ophelia az utóbbi évek egyik legjobban várt - magára a legtovább váratott - verseskötete. Egy elhagyatott tárgy képével indul ez a vers, magányosan hever, funkcióját vesztve, kitéve az idő szenvtelen munkájának, s ezt a konok szenvtelenséget árasztja a környezete is, amit egy igazán találó, következésképp szokatlan jelzővel fűszerezünk.

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 96
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 92 g
Méretek (Sz-M-H) 112-180-
EAN 9789636768287
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Üvöltő szelek - Örök kedvencek
-10%
Emily Bronte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Álomcirkusz (új kiadás)
-10%
Szegedi Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A fák titkos élete - Mit éreznek, hogyan kommunikálnak? Egy rejtett világ felfedezése
-10%
Peter Wohlleben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Bűn és bűnhődés (új kiadás)
-10%
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A huszárból lett király - 22 mese a huszárokról
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
akadályok földje
-10%
Cselényi László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
3-5-8 perces ovis mesék - A legjobb magyar szerzőktől
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Fifthy Shades Freed
E L James
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,17 €