Obádovics J. Gyula

Felsőbb matematika (3., bővített kiadás javított utánnyomása)

A Felsőbb matematika című kötet anyagának összeállítását a praktikusság és az összefoglaló szándék vezérelte. Az alkalmazás szempontjából leglényegesebbnek ítélt matematikai kérdéseket tárgyalja olyan módon, ahogy az általában a műszaki felsőoktatásban honosodott meg. A neves szerzők kevés szöveggel, lényegre törően, minden új fogalom korrekt definíciójának megadásával és sok-sok kidolgozott példa segítségével segítik elő egy-egy anyagrész átlátását, megértését.
A könyvet elsősorban egyetemi, főiskolai hallgatóknak ajánljuk, akik különösen nagy haszonnal forgathatják a vizsgákra való felkészülés alkalmával, illetve egy-egy témakör alaposabb tanulmányozása során. Mindezen túl praktikus segédkönyvként használhatják a már végzett közgazdászok, mérnökök, számítástechnikával foglalkozók, s mindazok, akik érdeklődnek a matematika iránt.

Előszó a 2009-es kiadáshoz:
„Az Olvasók a korábbi kiadást, mely elfogyott a boltok polcairól, kedvezően fogadták. Szerették »használhatóságát«. Ez arra buzdította a szerzőket, hogy kibővítsék a kötet anyagát és ezzel együtt finomítsák, átdolgozzák, még érthetőbbé tegyék néhány részletét. Tették ezt azért, hogy az a bizonyos használhatóság még inkább sajátja legyen e könyvnek. A bővítés is ezt a célt szolgálta. A műszaki feladatok gyakran differenciálegyenlet-rendszer megoldására vezethetők vissza, ezért az egyik szerző új, nagyon hatékony, műveletszám-csökkentő módszerét a függelékben adjuk közre. Az eljárás állandó együtthatójú lineáris differenciálegyenlet-rendszerek megoldását Lagrange- és Hermite-féle mátrixpolinomok felhasználása nélkül, pusztán az együtthatómátrixra alapozott mátrixműveletekkel állítja elő~. Az új kiadás reményeink szerint még inkább hozzásegíti majd az érdeklődőket, hogy alaposabban elmélyüljenek a matematika tudományában, és ezzel az élet más területein felmerülő, matematikai megoldást igénylő feladataikat is hatékonyabban tudják ellátni.”

Nyelv magyar
Kiadó Scolar Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 768
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1020 g
Méretek (Sz-M-H) 150-210-45
EAN 9789635090013
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kalandos matek - A versenypályán
-10%
John Allan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,25 €
3,83 €
Tanoda - Gyakorlófeladatok másodikosoknak 2.
-10%
Galambos Vera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Matematika (21. kiadás)
Obádovics J. Gyula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
Kompetencia alapú feladatgyűjtemény matematikából 8. évfolyam - Új NAT 2020 kerettanterv
-10%
Maróti Lászlóné
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,55 €
6,80 €
Tanoda - Gyakorlófeladatok harmadikosoknak 2.
Galambos Vera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,25 €
Függvénytáblázatok - Matematikai, fizikai, kémiai és biológiai összefüggések
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,90 €
Sokszínű matematika - Munkatankönyv 4.o. II. félév MS-1742
Árvainé Libor Ildikó, Lángné Juhász Szilvia, Szabados Anikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,80 €
Iskolai gyakorlófüzetek /Matematika 3.
-10%
Letenyei Lajosné
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,30 €
2,07 €