Richard Ford
Vadon - A tűz, amely mindent feléget maga körül
A montanai Great Falls városka a Sziklás-hegység vonulatától nem messze fekszik, ahol 1960-ban, az olajkonjunktúra idején éppoly végtelennek tűnt a jobb élet reménye, mint az ember szeme előtt elterülő síkság. A háromfős Brinson család is azért érkezik a városba, hogy megcsinálja a szerencséjét. A hegyekben hatalmas erdőtűz pusztít, a tizenhat éves Joe apja pedig elindul, hogy önkéntesként segítsen a tűz oltásában. A fiú ezalatt tanúja lesz annak, hogyan használja ki apja távollétét anyja arra, hogy bomlásban lévő házasságából egy kapcsolatba meneküljön. Ford regényeit és novelláit a dirty realism, a piszkos realizmus irányzatába sorolják. A világszerte ismert szerző generációjának egyik legjobbja, akit számtalan díjjal tüntettek ki. Independence Day című, 1995-ös regénye megkapta a Pulitzer- és a PEN/Faulkner-díjat is; ezzel az első olyan mű lett, amely mind a két jelentős amerikai díjat bezsebelte. A Vadonból Carey Mulligan és Jake Gyllenhaal főszereplésével 2018-ban film készült.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Athenaeum Kiadó |
Megjelenés éve | 2019 |
Oldalak száma | 264 |
Kötés típusa | papír / puha kötés |
Súly (g) | 286 g |
Méretek (Sz-M-H) | 125-200-21 |
EAN | 9789632938356 |
Szállítási idő | Boltban - Készleten - 1 munkanap |