Bauer Barbara

Kétszáz éves szerelem

Szentirmai Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli.

Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik. Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését.

BAUER BARBARA új regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, melyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések – hogy mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, mi vezet az igaz szerelemhez – talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: férfi kell hozzá, mégpedig az igazi!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 320
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 402 g
Méretek (Sz-M-H) 150-205-25
EAN 9789634751533
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Esti mesék kincsestára - 8 kedves történet
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Tolvajok városa
-8%
Ian Livingstone
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Intelligens fitnesz - Tanuld meg a legnagyobb sztárok edzőjétől, hogyan hozhatod formába a testedet okosan!
-8%
Simon Waterson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Kertkaland - Termelj magadnak zöldséget! (új kiadás)
-8%
Dóra Melinda Tünde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Koldus és királyfi
Mark Twain
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
Salzburg /Berlitz barangoló
-8%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,81 €
Irodalmi Szemle 2026/4
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,30 €
Házi gyümölcspárlatfőzés
-8%
Békési Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €