Kate Furnivall

Túlélők

Zseniális történet szerelemről, veszélyről, bátorságról és árulásról. 1945. Németország. Klara Janowska és a lánya, a tízéves Alicja heteken át gyalogoltak, hogy eljussanak a Graufeld nevű, kitelepített személyek számára nyitott táborba. A zsúfolt, mocskos és veszélyes körülmények között a másik háromezer-kétszáz táborlakóval együtt, ők még a szerencsések közé tartoznak. Túlélték a háborút, és most mindent elkövetnek, hogy egy nap otthont teremthessenek maguknak a háború utáni világban. Ám mikor Klara felismer egy férfit a táborban, akiről azt hitte, hogy már csak a múltja egy része, megkezdődik a halálos macska-egér hajsza. A férfi pontosan tudja, mit tett Klara a háború idején, hogy megmentse a lányát. Klara pedig ismeri a férfi valódi személyazonosságát. Képesek lesznek egymás mellett élni, és megőrizni a másik titkát? Mi lesz a hallgatásuk ára? És vajon kijut-e bármelyikük is élve a táborból? xxx „Izgalmas olvasmány, valóságos érzelmi hullámvasút.” – Dinah Jefferies, A teaültetvényes felesége című regény szerzője „Az elejétől kezdve magával ragadott. Micsoda történet! Kate Furnivall olyan terepre merészkedik, ahová másoknak eszébe sem jutott. Jobb lesz óvakodnia annak, aki az anya és a lánya közé akar állni – különösen, ha azok Klara és Alicja.” – Jane Corry, a Sunday Times bestsellerszerzője „Kiváló olvasmány, zseniálisan megírt, igazán megható történet, és alapos kutatómunka eredménye.” – Lesley Pearse, a Hit és A múlt nyomában című bestsellerek szerzője „Kiváló történelmi regény – valóságos érzelmi hullámvasút.” – Better Reading Magazine „Lebilincselő. Feszültséggel teli. Rejtélyes. Kate Furnivall nagyon ért hozzá, hogyan teremtsen olyan helyszíneket és karaktereket, akik még az utolsó szó elolvasása után is hosszú ideig az olvasóval maradnak.” – Jane Corry „Szenzációsan izgalmas cselekmény… Gyors tempójú egy kis baljós hangulattal.” – Times

Nyelv magyar
Kiadó IPC Mirror
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 400
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 467 g
Méretek (Sz-M-H) 145-208-
EAN 9789636356859
Szállítási idő 4-10 munkanap

További termékek a kategóriából:

Hamu és korom
-8%
Lina Areklew
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A villa
-9%
Ruth Kelly
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Úgyis megtalállak
-8%
Harlan Coben
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Gyöngyöző cián /Puha (új kiadás)
-8%
Agatha Christie
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,02 €
Megmondjuk az elnöknek? (3. kiadás)
-8%
Jeffrey Archer
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Egy darabot a szívemből
-8%
Mary Higgins Clark
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,79 €
A tűz tanúja - Skandináv krimik (zsebkönyv)
-8%
Lars Kepler
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,88 €
Nélkülük - Skandináv krimik
-8%
Anna Jansson
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €