Mintha muszáj lenne

Mind láttunk már - azaz ki ne látott volna - aranyhalat úszkálni egy gömbakváriumban megállíthatatlanul föl-alá. Ismerjük ezt a jellegzetes, alig hasonlítható érzést, amikor eldönthetetlen, a látvány komikuma vagy vigasztalhatatlan szomorúsága erősebb-e. Minél többször olvasom Szendrői Csaba verseit, annál határozottabban alakul a fejemben róluk egy ilyesfajta kép. Mert ezekben a szövegekben a szomorúság is könnyű egy kicsit, és a vicc mindig nehéz. Éjszakák, beszélgetések, lepkék gombostűre szúrva. Modem. Satír. Egy okos tekintet és egy okos nyelv találkozása jókor, jó helyen. Könnyed és súlyos. És - a szónak abban a ritka értelmében, ami nem kínos - szép. Ilyen piciben még nagyobb az ősz. Ezt tudják, ettől hihetetlenül jók ezek a versek. Hogy ez mennyire milyen. - Simon Márton