Előadások és beszédek

A magyarul most először megjelenő kötet Camus harmincöt, 1937 és 1958 között elhangzott nyilvános beszédét gyűjti egybe.

A Nobel-díjas író számára az individuummal való foglalkozás az az eszköz, amelynek segítségével szembeszállhat a világ nyomorúságával és szenvedésével, ez az eszme hatja át minden előadását. Camus szavára az egész világ figyelt, akár az értelmiség helyzetéről, akár kulturális örökségről, akár háborúról vagy forradalomról beszélt.

A magyar kiadást különösen fontossá teszik az ’56-os eseményekkel foglalkozó szövegek; Camus többször is kiállt a forradalom ügye mellett. Ma már nehéz ezt elképzelni, de ehhez bátorságra volt szükség, csakúgy, mint a poznańi, illetve az 1953-as berlini munkáslázadások esetében, mivel a francia értelmiség akkoriban erős kommunista befolyás alatt állt, és nem volt hajlandó tudomást venni a „torzulásokról”. Camus még több ellenséget szerzett magának, amikor az algériai franciák ügyében emelte fel szavát. S mégis, annyi tűz közé kerülve, nem tartozva egyetlen párthoz, egyetlen irányzathoz sem, így képviselhette, ellenfelei által sem vitatható írói nagysága révén, „Európa lelkiismeretét”.