Tormay Cécile

A régi ház

A biedermeier Pest ködös-párás Duna-parti világából rejtélyesen dereng föl a messzi földről érkezett Ulwing Kristóf építőmester hatalmas háza, ahol három generáció élete tárul elénk: a nagy gazdagságot szerző, kemény és elszánt építőmesteré, a vagyonnal és az érzelmeivel egyaránt takarékos fiú, János Hubert sorsa, valamint a tékozló unokáé, Ulwing Kristófé. A család históriája mégsem egyszerűen egy feltörekvő polgárdinasztia története. Titkos, ki nem mondott, meg nem élt szerelmek itatják át a regény lapjait. A felszínen a vagyon megszerzése mozgatja a szereplőket, a mélyben azonban leányok utáni be nem teljesült vágyak, vagy a mástól elvett asszonyok iránti hűség hajtja előre mindhárom generáció férfitagjait. Egy elhallgatott női név kísért az idős Kristóf és testvére, Sebestyén viszonyában is: Borbáláé, az asszonyé, aki az erősebb férfié lett. Egykori leányokról suttog a csend János Hubert körül is, aki ifjúi szerelmét áldozza föl az atyjának való megfelelés oltárán. A sors azután Zsófia képében hoz számára új vonzalmat, nem tudván, hogy eközben fia életét állítja át egy olyan pályára, amelynek óhatatlanul pusztulás a vége. Gyöngéd érzelmek hálója szövi át meg át az Ulwingok ősi házát, s e kusza szövedék tartja életben Ulwing Annát, aki mindent és mindenkit elveszít, ám egy reményvesztett pillanatban a legnagyobb ajándékot kapja, amelyben szerető asszonynak része lehet. Tormay Cécile regénye elnyerte az Akadémia irodalmi díját, számos nyelvre lefordították, később itthon mégis méltatlanul hallgatták el, ahogy azt is, hogy az írónőt kétszer is jelölték az irodalmi Nobel-díjra.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 208
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 278 g
Méretek (Sz-M-H) 135-204-18
EAN 9789632674544
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Visszatérés
Mélissa Da Costa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Ennivaló okos naptár - Asztali naptár 2027
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Ballagó óvodás
Elek Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Fearless - A rettenthetetlen (éldekorált)
-8%
Lauren Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
A király vacsorája - Egy magyar séf kalandjai Angliában
-8%
Villám Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Micimackó meg én
-8%
Jeanne Willis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Az én szépséges babaalbumom
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Tesz-Vesz város A-tól Z-ig
-8%
Richard Scarry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: