Mark Lawrence

Szent nővér - Az Ős könyve-trilógia 3.

GYEREKKÉNT VADÁSZTAK RÁM… MOST FORDULT A KOCKA. A világot felfalja a jég, a Folyosó egyre csak szűkül, a birodalmat pedig keletről a scithrowliak, nyugatról az ádáz durnok ostromolják. A császár seregei mindenütt kénytelenek meghátrálni. A Szent Osztályban Nona a végső próbákra készül, hogy az általa választott rend teljes jogú nővére lehessen. Az idő azonban fogy, és egyre valószínűbb, hogy Nona és társai nem lesznek méltók az apácák habitusára, mielőtt eléri őket a háború. Még a hajószívekből merített erő sem elég ahhoz, hogy Nona megnyerje Üveg apátnő évtizedek alatt előkészített játszmáját, és megvédelmezze szeretteit. Közeleg a végső, nagy összecsapás a holdért és az emberiség sorsáért, amikor a lánynak nem csak régi, bosszúszomjas ellenségeivel kell szembeszállnia, hanem a hatalom romlottságával és önnön démonaival is. A végső csatában ugyanis barátok esnek egymásnak, szívek törnek össze és birodalmak égnek porig. Az Ős könyve-trilógia befejező kötetében az újhullámos fantasy nagymestere, Mark Lawrence torokszorító izgalommal és elképesztő fordulatokkal zárja le Nona Grey történetét.

Nyelv magyar
Kiadó Fumax Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 396
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 526 g
Méretek (Sz-M-H) 142-198-30
EAN 9789634701118
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Dűne gyermekei - Dűne 03. (új kiadás)
-10%
Frank Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Napló a kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása sikeres elsajátításához
-10%
Sean Covey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Sulitanoda - Írás-helyesírás 1. osztályosok részére
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
4,68 €
SOKSZÍNŰ MATEMATIKA FELADATGYŰJTEMÉNY 11-12. OSZTÁLY (2024-TŐL )
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
101 dolog, amit jó, ha tudsz a versenypályákról
Niko Domínguez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
Real Life Global Pre-Intermediate Teachers Handbook
Melanie Williams
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,79 €
Barátom, a mamut - Időutazás négy keréken
-10%
Geronimo Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Hajrá, Cinnford! - Cinnfordi kalandok
-10%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €

Korábban megtekintett: