Tormay Cécile

Bujdosó könyv

„Ennek a könyvnek maga a sors adta a nevét. Bujdosó volt olyan időkben, mikor a halál fenyegetődzött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szülői házból, magányos kastélyon, kisvárosi villán, falusi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai között, idegen tetők tövén, kéménykürtőben, pincegádorban, bútorok mögött és elásva a föld alatt. Házkutató titkos rendőrök keze, vöröskatonák csizmája járt felette. Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak a sírja, fű nőtt az egykori akasztófák gödrében, és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása. Most, hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek, sok olyan adatot és részletet kellett elhagynom, melyek még nem bírják el a napvilágot, melyek élő emberek titkai. Talán eljön az az idő, mikor megszólalhat, ami ma néma marad. Mióta napról napra feljegyeztem az eseményeket, idő múlt felettünk, és világos lett sok minden, ami megfoghatatlan és sötét volt. De nem nyúlok a lapokhoz, érintetlenül hagyom rajtuk az akkori órák érveréseit. Ha tévedtem, legyenek elnézőek, akik a könyvet olvassák. A tévedéseim is tükrök: a kor tévedéseinek a tükrei. Nem a forradalmak történetét, nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amiről nem fognak tudni a jövő történetírók, mert azt át kellett élni. Szóljon arról, amiről nem tudhattak az idegenből behurcolt forradalmak felidézői és politikai eseményeinek szemtanúi, mert lelküktől távol állt minden, ami magyar. Maradjon fenn könyvemben az, ami velünk vész el: egy halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének kínja és becsülete. És lássák meg benne az utánunk jövők, hogy a megpróbáltatások esztendejében mi sajgott át a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkekben. Legyen a Bujdosó könyv a fájdalom könyve. Mialatt írtam, találkozni akartam benne azokkal, akik testvéreim voltak a közös szenvedésben. És ebben a könyvben velük akarok maradni még akkor is, mikor már sem ők, sem én nem fogjuk többé látni az új magyar tavaszokat.” Tormay Cécile

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 496
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 560 g
Méretek (Sz-M-H) 144-204-30
EAN 9789632674537
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A második Mrs. Astor
-10%
Shana Abé
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,38 €
Római lakás haszonélvezettel
-10%
Bruck Edith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
Kilmeny a gyümölcsöskertben
-10%
Lucy Maud Montgomery
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Frida - Egy magyar utcalány a történelem viharaiban
-10%
Nina F. Grünfeld
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Mesék, melyek megtanítottak szeretni
-10%
Jorge Bucay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,60 €
11,34 €
Pippa Lee négy élete (új kiadás)
-10%
Rebecca Miller
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Fehér virágok
-10%
Sissel-Jo Gazan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A szívverések szigete
-10%
Laura Imai Messina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €