Bárdosi Vilmos

Szólások és közmondások munkafüzet

A munkafüzet Bárdosi Vilmos Magyar szólások, közmondások értelmező szótára fogalomköri szómutatóval című, a Tinta Könyvkiadó által 2012-ben megjelentetett szótárának anyagára épül. E kézikönyv évtizedes gyűjtőmunka eredményeképpen 14 000 szólást (kivágja a rezet), szóláshasonlatot (szegény, mint a templom egere), helyzetmondatot (Most ugrik a majom a vízbe.), közmondást (Ki korán kel, aranyat lel.) tartalmaz, és közreadja azok pontos magyarázatát, értelmezését. Nyelvünk irodalmi, népies vagy ma már kissé régies, de még közérthető fordulatain, szokásmondásain kívül legnagyobb számban természetesen a mai köznyelvre jellemző állandósult szókapcsolatok szerepelnek benne. A szótár a szólások, helyzetmondatok és közmondások magyarázata mellett megadja azok időbeli (régies, ritka), csoportnyelvi (szleng) és stiláris (pl. bizalmas, gúnyos, népies, tréfás, választékos, vulgáris) minősítését, használati körét is. Mindezen tulajdonságai által a szótár anyanyelvünk oktatásának nélkülözhetetlen eszköze az általános és?a középiskolákban.

A munkafüzet e roppant gazdag, nyelvünk virágainak is nevezett anyag sokoldalú feldolgozásához nyújt segítséget, ötleteket. A diákok dolgozhatnak vele otthon vagy az iskolában, egyéni munkával vagy párban, vagy a manapság divatos csoportmunka keretében is. A fiatalabb korosztály számára a feladatok megfogalmazásán túl a tanár könnyítésként további kiegészítéseket, magyarázatokat adhat.

Bárdosi Vilmos az Eötvös Loránd Tudományegyetem Francia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, lexikográfus, az MTA Szótári Munka­bizottságának tagja. Több nyelvészeti szakkönyv, egyetemi tankönyv szerzője, a magyar és a francia szólások, közmondások kutatója.

Csobothné Hegedűs Mária több évtizedes tapasztalattal rendelkező gyakorló pedagógus, magyar–német–orosz szakos szakvizsgázott tanár, fejlesztőpeda­gógus. Elkötelezett híve az anyanyelvi nevelésben a?szólások és közmondások változatosan történő felhasználásának.

Nyelv magyar
Kiadó Tinta Könyvkiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 48
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 108 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-3
EAN 9786155219054
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Magyar nyelv és irodalom emelt szintű érettségi tételek - 2023
-10%
Varsányi József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,48 €
Kompetencia alapú munkafüzet magyar nyelv és irodalomból 4. osztály
-10%
Bácsi János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €
5,27 €
Szövegértés lépésről lépésre - Középiskolásoknak
-10%
Dr. Raátz Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Hétköznapi szövegértés 1. (MS-1671)
-10%
FÖLDVÁRI ERIKA
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,80 €
7,02 €
Helyesírási gyakorlókönyv 9-12. évfolyam - 2024-től érvényes
-10%
Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,75 €
Érettségi tételek magyar nyelvből - 96 kidolgozott tétel 8 témakörben
-10%
P. Lakatos Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Hétköznapi szövegértés 2. osztály (MS-1672)
FÖLDVÁRI ERIKA
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,80 €
Kompetencia alapú munkafüzet magyar nyelv és irodalomból 5. osztály - szövegértés
Bácsi János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €