Aimie K. Runyan

Az éjszakai égbolt lányai

„Lélegzetelállító történet a II. világháború kevéssé ismert oldaláról. Kátya, a főhősnő kiemelkedő karakter, akit a kötelesség és a szeretet vezérel olykor dicsőséges, olykor lemondással járó útján.” – Barbara Claypole White, A tökéletes fiú írója

Amikor Kátya gyermekként először vehet szemügyre egy repülőt, a gép azonnal felkelti a kíváncsiságát. Néhány évvel később már biztosan tudja: szárnyakat szerez magának, és ha nem is az első, de a kevés női pilóta egyike lesz, akik a levegőből erősítik a Szovjetunió nácik ellen küzdő csapatait. Kemény harc vár rá, mire megvalósítja álmát – nemcsak a hideggel, az éhezéssel, a háború gyötrelmeivel kell szembenéznie, de tanárai, feljebbvalói és katonatársai nőkkel szembeni előítéletei is nehezítik a dolgát. Egy csapatnyi nőtársával együtt azonban olyan sikereket érnek el, hogy kiérdemlik a németektől az „Éjszakai boszorkányok” gúnynevet. Jekatyerina pedig megállíthatatlan, még a szerelem sem tarthatja vissza attól, hogy a végső győzelemig segítse hazáját.
A valós eseményeken alapuló regény a Vörös Hadsereg legendás női bombázóegységének állít emléket.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó IPC Könyvkiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 384
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 432 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-27
EAN 9789636357054
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Berlin betiltott könyvei
-8%
Daisy Wood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Auschwitzi fénykép
-8%
Julie Tulba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Az erdő - KULT Könyvek sorozat
-8%
Rosie Andrews
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Koronák harca - A rózsák háborúja és a Tudorok felemelkedése
-8%
Dan Jones
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,63 €
A tűzoszlop - Kingsbridge-sorozat III. (új kiadás).
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
A tűz napja /Pompeji regénye
-86%
Stephanie Dray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
1,95 €
Pokol a Csendes-óceánon - A hős alakulat (új kiadás)
-8%
E. B. Sledge
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Egy új korszak hajnala - A katedrális előzménye (új kiadás)
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €

Korábban megtekintett: