Farkasházi Réka

Életmesék - Családi album

A kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar énekesnője ezúttal maga vállalkozott, hogy kísérő meséket ír új albumuk dalaihoz. Visszanyúl a mesélés ősi és bensőséges hagyományához, amikor a szülő a család mikrokozmoszának eseményeit szövi mesébe, hogy ezáltal érthetővé és tanulságossá tegye gyermeke számára a sok új élményt vagy akár a „felnőttesebb” dolgokat is. Az ehhez szükséges türelem és szeretet minden mesét áthat, a dalok pedig játékká hangszerelik a mindennapokat. A történetekből összeálló album – korunk családjainak albuma – tiszta és őszinte hangot kölcsönöz az együttélés nehézségeinek, a veszteségek feldolgozásának, a másság elfogadásának, egyenrangú partnerként kezelve a kis hallgatót. Ráadásul a gyermeki tisztaság és a szülői szeret hangja a kötetben foglalt meséken túl vezet: Farkasházi Réka könyvének célja, hogy az ő történeteinek mintájára minden szülő a saját hangján folytathassa és szeretve taníthassa egy elfogadó életre azokat, akiket a legjobban szeret.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 100
Kötés típusa keménytáblás
Méretek (Sz-M-H) 228-228-0
EAN 9789634793267
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Pontról pontra 2.
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,96 €
Indulj iskolába Borival! /Barátnőm, Bori
-8%
Hanna Sörensen
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
4,20 €
3,83 €
Vonalvezető 3 éves - Matricás foglalkoztató ovisoknak
-8%
Anna Podgórska
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
2,90 €
2,64 €
A mikulás zsákja /Kifestő, foglalkoztató §K
-8%
Radvány Zsuzsa
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
2,60 €
2,37 €
Lovak - Matricás könyv
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
2,25 €
2,05 €
LEGO Dreamzzz - Álomformálók - Mateo minifigurával
-8%
LEGO
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Karácsonyi kreatívkönyv /Sablonok és 100 színes matrica §K
-8%
Andrea Pinnington
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Első színezőm - Tanya
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €