Frei Tamás

Bábel - Marco Boretti története

A terrorizmust a drótkerítés sem képes megállítani. A modernkori népvándorlás bábeli zűrzavarában minden lehetséges! André Calvi, Frei Tamás eddigi négy sikerkönyvének a főszereplője mindig azt mondta: a végén a rosszak győznek. Marco Boretti, az új főhős szerint viszont a gátlástalan okosak! A Bábel a korábbi regényekhez hasonlóan fordulatos, izgalmas, akciódús történet, és szokás szerint lényeglátó és égetően aktuális. A mai valóságot mutatja be. Rávilágít arra, hogy mi rejlik az óriásplakátokra írt párszavas üzenetek hátterében. Marco Boretti, az édesanyja révén magyar származású firenzei régész aligha hitte, hogy szakmája az európai migránsválság kellős közepén kulcsszerephez juttatja egy olyan szövevényes ügyben, amiben semmi sem az, aminek látszik. A tudósból kincsvadász lesz. A segélyszervezetek munkatársaiból műkincscsempész. A fegyverkereskedőből miniszterelnöki tanácsadó. Üldözőből üldözött. Frei Tamás a színfalak mögé viszi az olvasót, megmutatja, hogy milyen hatalmi manőverek révén ragadhatja magához egy kellően gátlástalan politikus egy ország irányítását, és miféle cinizmus kell ahhoz, hogy a nyugati világ legbefolyásosabb emberei véres műkincsekkel teli luxusvilláikból finanszírozzák az iszlám terrorizmust. A háttérben pedig Magyarországon futnak össze a szálak, ahol mindenre találni megoldást…

Nyelv magyar
Kiadó Alexandra
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 464
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 125-200-
EAN 9789634476054
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szegény Dzsoni és Árnika (5. kiadás)
-9%
Lázár Ervin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A kőszívű ember fiai
-9%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
A bölcsességkerék - Mitikus utazás a négy égtáj felé
-9%
Dr. Alberto Villoldo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Fojtogató titok
Sarah Pekkanen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
Sorskönyv (új kiadás)
-9%
Eric Berne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Kenyér - Reggelire, ebédre, vacsorára
-9%
Paul Hollywood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
A teremtő rombolás ereje
-9%
Philippe Aghion
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,40 €
22,21 €
Hellász csillagai
-9%
Kertész István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €