Cs. Nagy Ibolya

Király László - Közelképek írókról

„Azt a művészetet szeretem, amelyik ébren tartja és nem elaltatja az embert. A magyar költészet legjava ilyen, nem kifejezetten altató dalokból áll. Tudjuk, hogy az irodalomhoz író kell és olvasó. S amint látni: Író és Olvasó is változik. Mint az idők. Nem vagyok csillagjós, de a reményről nem mondok le, ami a közös jövőnket illeti. Nem magamnak írok.” /Király László/ Az 1943-ban, Sóváradon született Király László még húsz éves sincs, mikor első versét közli az Utunk. Hatásos belépője után egy folyamatosan fejlődő, szellemiségében kezdettől fogva határozott és következetes életpálya rajzolódik elénk. Verseiben kortársai mellett a művelődéstörténet nagyjai is felsorakoznak, hiszen – őt idézve – „tanúnak is érzem magam, a mindenkori jelen tanúságtevőjének”. A Kék farkasok című regény nyilvánvaló nagyszerűsége ellenére Király lírikus alkat, stílusa egyik méltatója szerint „korszerű és férfias”. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának máig gyarapodó életművét Cs. Nagy Ibolya dolgozta fel gazdag idézetanyaggal, történelmi és szellemtörténeti kontextusba helyezve.

Nyelv magyar
Kiadó MMA Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 320
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 450 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-10
EAN 9786155869006
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Anyám tyúkja
-9%
Petőfi Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €
Classic Tales: The Little Mermaid: Activity Book: Beginner level 1
-7%
Arengo , Lindop
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,00 €
1,86 €
Curse So Dark and Lonely
Brigid Kemmerer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
English for Everyone: Haladó 4. munkafüzet
-9%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Harckocsik - és egyéb lánctalpas harci járművek
-9%
Album
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,42 €
Laci és az oroszlán (7. kiadás)
-9%
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,47 €
Bárányfelhő /Iskola-előkészítő feladatok óvodásoknak
-12%
Takács Péterné
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,86 €
Slammed - Szívcsapás - Szívcsapás 1. (új kiadás)
-9%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €