Volkert Haas

Mágia és mitológia Babilóniában - Démonok, boszorkányok és ráolvasópapok

Nem férfiak és nem nők, olyanok, mint a süvítő vihar. Nincsenek feleségeik, nem tudnak gyermekeket szülni, nem ismernek sem irgalmat, sem részvétet. Nem hallgatnak sem imákra, sem pedig könyörgésre. Olyanok, mint a hegyekben felnőtt vadlovak. Volkert Haas, a berlini Freie Universität egykori professzora, a mezopotámiai és a hettita vallástörténet világszerte elismert szakértője, ebben a kötetben a szélesebb közönség számára, olvasmányos módon foglalta össze a Folyóköz hitvilágának egyik legfontosabb vonását, a démonhitet, és az ártó szellemek ellen való védekezés különböző módozatait. Babilóniában és Asszíriában a balsorsot, a természeti csapásokat és a betegségeket olyan gonosz démonokkal kötötték össze, akik az emberi világot körülvevő elhagyott területekről, távoli hegyekből, járhatatlan mocsarakból és a kietlen pusztaságból támadnak. Távoltartásuk, elhárításuk nagy tekintélyű szakemberek, a ráolvasópapok legfontosabb feladata volt. Ebben istenek és azok a védő démonok segítettek, akiket az istenek legyőztek és saját maguk mellé állítottak. E harcok történetét mítoszok sora örökítette meg. Ugyanilyen veszélyesek voltak az ellenséges varázslók és varázslónők is - velük is fel kellett venni a harcot. Nagy számban maradtak ránk olyan sumer és akkád nyelvű ékírásos szövegek, melyek nem csak az elhárítás során használatos formulákat őrizték meg, hanem arra is utasításokat adnak, hogy hol, mikor és milyen eszközökkel kell végrehajtani a védelmező mágikus rítusokat. A könyv ebbe a világba nyújt betekintéssel, megvilágítja a mezopotámiai ember félelmeit és aggodalmait. Felvázolja azokat a módszereket, amelyek segítségével szembeszállt a világ ijesztő jelenségeivel és megőrizte a sorsának jobbra fordulásába vetett reményét.

Nyelv magyar
Kiadó L'Harmattan Könyvkiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 222
Kötés típusa plüss
Súly (g) 352 g
Méretek (Sz-M-H) 160-225-12
EAN 9789634143437
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A tudás enciklopédiája - Történelem - A múlt, ahogy még sosem láttad
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,20 €
26,28 €
Kristóf titkos receptjei - Fenséges fogások növényi alapon / Kristóf's Kitchen - Fabulous Food (Not Only) For Vegans
-10%
Steiner Kristóf
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Magunkat neveljük - Hogyan hozzuk a legjobb formánkat, amikor gyerekünk a legrosszabb arcát mutatja?
Kim John Payne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,65 €
Bombázómaffia - Megszállottság, innováció és a II. világháború leghosszabb éjszakája
-10%
Malcolm Gladwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
Kara-ori Pink Zalozka
-9%
autor neuvedený
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
3,60 €
Ivadék
-10%
Jack Ketchum
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Gyógyítsuk meg a rákot!
-10%
Kovács József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
35,75 €
32,18 €
Közgazdaságtan könnyedén - Szuper okos tudomány
-10%
Jan Miles-Kingston
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €