Colson Whitehead

A Nickel-fiúk

A kis Elwood Curtis egy szegregált, feketék lakta városnegyedben nő fel és a szívébe zárja Martin Luther King szavait, miszerint "ő is van olyan jó, mint bárki más". A szülei elhagyták, de nagyanyjának hála Elwood megmarad a jó úton és be akar iratkozni Tallahassee egyetlen fekete főiskolájára. De ebben a világban, az 1960-as évek elején, az USA déli államaiban egy fekete fiúnak egyetlen hibát is elég elkövetnie, hogy a jövője füstbe menjen. Elwoodot elítélik, egy Nickel Akadémia nevű javítóintézetbe kerül, amelynek küldetése, hogy "testileg, szellemileg és erkölcsileg képezze" a büntetett fiúkat, ezáltal "tisztességes, becsületes emberek" váljanak belőlük.

A Nickel Akadémia valójában groteszk kínzókamra, ahol a szadista nevelői kar veri és szexuálisan bántalmazza a diákokat, a korrupt dolgozók és a helybeliek ellopják az ennivalót és a készleteket. Elwood próbál dr. King hangzatos kijelentésébe kapaszkodni, miszerint: "Vessetek minket börtönbe, mi akkor is szeretni fogunk benneteket." Barátja, Turner szerint azonban ebben a romlott világban csak az úszhatja meg, aki maga is trükkökhöz folyamodik.

Elwood idealizmusa és Turner szkepticizmusa közt támadó feszültség olyan döntéshez vezet, amelynek következményeit évtizedeken át viselik. Colson Whitehead regénye igaz történeten alapul. Ez a floridai javítóintézet száztíz éven át működött és nyomorította meg gyerekek ezreinek életét. A Nickel-fiúk bravúros teljesítmény: megsemmisítő, sodró történet, amely egy klasszis írót állít elénk.

Colson Whitehead Földalatti vasút című regénye elnyerte a Pulitzer- és a Nemzeti könyvdíjakat, és #1 New York Times bestseller lett.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó 21. Század Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 270
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 434 g
Méretek (Sz-M-H) 153-212-26
EAN 9786155955327
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Összegyűjtött bélyegek
-8%
Békés Pál
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
SZLOVÁKIA - A TÖRTÉNELMI FELVIDÉK MŰEMLÉKEINEK KÉPES ENCIKLOPÉDIÁJA
Orosz Örs - PETER KRESÁNEK
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
99,00 €
Dubaj - Marco Polo (új kiadás)
-8%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
4 éves lettem! - Kedvenc meséink a Pagony szerzőitől (új kiadás)
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Az Ipari -  Több, mint egy iskola
-9%
Albert Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
13,11 €
És most hová tűnt Vili?
-8%
Martin Handford
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Hangkaland 4. - Sziszegők és susogók - Kiegészítő feladatok a 2. és 3. kötethez
-8%
Kiss Rebeka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Egyszer volt... - Az emberi test titkainak enciklopédiája
Jean Barbaud
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €

Korábban megtekintett: