Anthony Burgess

Gépnarancs - Helikon zsebkönyvek 77.

A klasszikus zenét megszállottként kedvelő, fiatalkorú Alex napjait a bandájával együtt elkövetett erőszakos cselekedetek sora tölti ki. Alex közvetlen hangnemben, szláv eredetű szavakkal átszőtt szlengjén élethűen írja le e bűncselekményeket, amelyek valójában az embert mechanikus szerkezetté degradáló, a szabad akaratának útjában álló törvények ellen irányulnak. A Ludovico-eljárás során Alexet olyan kezelésnek vetik alá, amelynek eredményeképp az erőszak gondolata rosszullétet vált ki belőle, és mivel a terápia során a gonosz tettek vetítését klasszikus zene kíséri, Alex ezután már a zenét sem tudja élvezni. Az állam ezzel a drasztikus eljárással ugyan rá tudja kényszeríteni, hogy a továbbiakban kerülje az erőszakot, ám valójában szabad akaratától fosztja meg Alexet, hiszen: „Az az ember, aki többé nem választhat, megszűnik ember lenni”. A Gépnarancs Anthony Burgess legismertebb és leghatásosabb műve, melyből Stanley Kubrick készített nagy sikerű filmet.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 208
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 138 g
Méretek (Sz-M-H) 110-180-13
EAN 9789634793526
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szivacskönyv - Állatok
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,06 €
Love + Olives - Szantorini történet - Love + Gelato-sorozat 3. rész
-9%
Jenna Evans Welch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
101 dolog, amit jó, ha tudsz a harcosokról
Niko Domínguez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
Titkos vacsora - Családi mesék
-9%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Gyakorlati útmutató a Montessori-módszerhez - Maria Montessori műhelye
-9%
Chiara Piroddi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
A 17. Karmapa, Orgyen Trinli Dordzse
-9%
Cerin Namgyal Khorca
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Anna Karenyina 1.-2.
-9%
Lev Tolsztoj
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
29,85 €
A káprázat hajóján
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €