Anders De La Motte

Pokoli tél

Laura fél a tűztől. Egyetlen égő gyertya elegendő ahhoz, hogy a lelki szemei előtt lángba boruljon a szoba, ahol tartózkodik. A rettegés tizenöt éves kora óta tart, amikor a barátaival majdnem bennégett a nagynénje üdülőtelepének a tánctermében. A végzetes téli éjszaka örökre megváltoztatja a fiatalok és családjuk sorsát, nem mindenkinek sikerül ugyanis kimenekülnie: Laura legjobb barátnője életét veszti a tűzben. Amikor harminc évvel később, a nagynénje halála után Laura megörökli az üdülőtelepet, visszatér a dél-svédországi kisvárosba. A helyi lakosok azonban egyáltalán nem örülnek a sikeres stockholmi üzletasszony érkezésének, ami felszakítja a tragédia okozta régi sebeket. Nemsokára gyanús tűzesetek történnek a környéken, Laura pedig furcsa körülményekre bukkan a nagynénje halálával kapcsolatban. Lehet, hogy az asszony megtudott valamit, amit nem lett volna szabad? Valamit, ami új megvilágításba helyezi azt a harminc évvel korábbi borzalmas éjszakát. Valamit, ami talán az ő biztonságát is veszélyezteti. Vajon szembe mer-e nézni Laura a több évtizedes rettegéssel és azzal, ami annál is félelmetesebb: az igazsággal?

GLS

Nyelv magyar
Kiadó General Press Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 400
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 358 g
Méretek (Sz-M-H) 137-197-24
EAN 9789634523253
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

KÉPES HATÁROZÓ: FÁK ÉS CSERJÉK
-8%
LUCRECIA PÉSICO LAMAS
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Üresre töltve - A digitális hedonizmus és az analóg depresszió
-8%
Tari Annamária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Privát dialektika
-8%
Nagy Csilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,00 €
6,44 €
Lengemesék - Vilkó és Lile: Nem félek a sötétben - Vilkó és Lile 4.
-8%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Kocsmakvíz újratöltve
-8%
Bartha Álmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
PONS 333 szókártya Angol kezdő + 100 online feladat - Kezdő és újrakezdő nyelvtanulóknak
-8%
Szókártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
The Ornithologist's Field Guide to Love
India Holton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Emil és a detektívek - Talentum Diákkönyvtár
-8%
Erich Kastner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €