Elif Shafak

10 perc 38 másodperc

Egy perccel a halála után Tequila Leila tudata elkezdett zsibbadni, olyan lassan és fokozatosan, ahogyan a visszahúzódó dagály hullámai csillapodnak. Mivel az agysejtjei nem jutottak vérhez, ekkorra már teljes oxigénhiányos állapot lépett fel. Az agyműködése mégsem állt le teljesen. Legalábbis nem azonnal. Mert a halál utáni percekben, miközben teste egy szemeteskonténerben hever, Leila elméje sorra előhívja az emlékeket: a fűszeres kecskepörkölt ízét, amivel kisöccse rég várt születését ünnepelték; a fortyogó citromos cukorgyanta látványát, amivel a nők szőrtelenítették a lábukat, míg a férfiak a mecsetbe mentek; a kardamomos kávé illatát, amit egy jóképű egyetemistával osztott meg a bordélyházban, ahol dolgozott. És minden emlék felidézi a barátokat, akikkel élete legfontosabb pillanatait megosztotta - a barátokat, akik most kétségbeesetten próbálják megtalálni őt… Elif Shafak legújabb regénye a modern Isztambul számkivetettjeit: prostituáltakat, transzvesztitákat, menekülteket, a családon belüli erőszak elől megszökő, napjaikat a becsületgyilkosságtól rettegve élő nőket mutatja be. Ám ebben a sötét, kegyetlen világban, melyben sem együttérzés, sem segítség nem adatik azoknak, akik nem törődnek bele isten, a sors vagy a hatalommal bíró férfiak rendelésébe, mégis van valami remény. A barátság és a szerelem, ha meg nem is váltja a szenvedésekből, de megajándékozza őket azzal a méltósággal és örömmel, ami az életet élhetővé, az embert emberré teszi.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 415
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 384 g
Méretek (Sz-M-H) 122-200-29
EAN 9789635041282
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Utopia Avenue
-8%
David Mitchell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A századik ajtó rejtélye
-8%
Jaime Jo Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Meggyőző érvek (éldekorált)
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Cukorkígyó
-8%
Karin Smirnoff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Perzsák
-8%
Sanam Mahloudji
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A méhcsípés
-8%
Paul Murray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Méz a sebre - Családregény erős nőkről a Pacsinkó rajongóinak
-8%
Jiyoung Han
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
A nagy Gatsby (új kiadás)
-8%
F. Scott Fitzgerald
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: