Pálfalvi Gábor

Kamera - A világ egyik legkiválóbb vezérevezős kajakosa, egy háromszoros olimpiai bajnok pályafutása

Gyorsan kiderült róla, hogy a világ egyik, ha nem a legkiválóbb vezérevezős kajakosa. Jelentős érdeme van abban, hogy a magyar csapathajó hosszú időn át vezető pozíciót foglalt el a világ- elitben. A háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán, alias Kamera öt olimpián képviselte hazája színeit. Sydney-ben és Athénban három aranyérmet „lapátolt” össze társaival, Pekingben az ötkarikás nyári játékok megnyitóján ő vitte a magyar zászlót, Londonban harmincnégy évesen, új fiúkkal, a dobogó második fokára sztrókolta a hajót. Pálfalvi Gábor rádiós-újságíró, több nagy sikerű sporttémájú könyv szerzője, sorrendben hetedik, egyben hiánypótló kötetéből az egyik legsikeresebb magyar sportoló bámulatos győ- zelmekkel és kudarcokkal övezett különleges életútját ismerheti meg az olvasó. A Kamera című kötetben a főszereplő mellett társai, a karrierjét segítő edzők, szövetségi kapitányok, sport- vezetők, olimpiai bajnokok, rádió- és televízióriporterek, a hazai művészvilág illusztris színészei és zenészei is megszólalnak, a kajakos zseniről vallanak. A sportág élő legendája harminckét esztendeje ül a hajóban és rövidesen negyvenkettedik születésnapját ünnepli. Sokszor bejelentette, hogy végleg leteszi a kajaklapátot, de eddig nem tudta megtenni. Ma is a 2020-as nyári ötkarikás játékokra készülő kajak-kenu válogatott keret tagja. Tokió már a hatodik olimpiája lenne...

Nyelv magyar
Kiadó Publio Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 432
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 946 g
Méretek (Sz-M-H) 0-0-0
EAN 9786155904202
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Én, Richard király
-10%
Richard Williams
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Pingvin utazása
-10%
Takács Viktória
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Az ártatlan
-10%
David Baldacci
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Szökevény póni - Patkókert lovarda
-10%
Susannah Leigh
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Mágneses puzzle - Az űr
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Szivárvány Léna Varázslatos Meséi - Péter és a gyógyító fény
Dr.Menyhárt Marianna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,90 €
Boncahier:  Guitars - 86745
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Rejtett potenciál - Hogyan érhetünk el többet, mint gondolnánk?
-10%
Adam Grant
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €

Korábban megtekintett: