Angster Mária

Otthonról hoztuk - Családi mintáink és a párkapcsolatok

Megismerkedünk, egymásba szeretünk, és eldöntjük, hogy megpróbáljuk együtt az életet. Úgy tűnik, teljesen tiszta lappal indulunk, hiszen ez egy új kapcsolat, úgy alakítjuk, ahogy csak szeretnénk. Ráadásul tele vagyunk lelkesedéssel, bizakodással, egymás iránti pozitív érzésekkel. Hamarosan mégis azon kaphatjuk magunkat, hogy ez a kapcsolat is kezd úgy alakulni, mint az előzőek – sőt, működése gyanúsan hasonlít arra is, amit hajdan otthon, a saját származási családunkban láttunk. Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy párkapcsolataink alapmintáját – vagyis azt, hogy miként kötődünk a társunkhoz, hogyan viszonyulunk hozzá, hogyan kommunikálunk vele – a gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Mi is és a társunk is egy-egy „alapcsomaggal” érkezünk a kapcsolatba, és viszonylag hamar kiderül, hogy mély bevésődések határozzák meg közös életünket. Gyakran meg sem tudjuk indokolni, hogy egy adott helyzetben miért érzünk és viselkedünk éppen úgy, ahogy, mert számos automatikus, spontán válaszunk nem más, mint régi sérüléseink visszhangjai. Az is lehet, hogy mindezzel már valamelyest tisztában vagyok, és kijelentjük: mi biztosan nem leszünk olyanok, mint a szüleink, nem úgy fogunk bánni egymással, mint ahogy ők tették. A tudatos elhatározás azonban önmagában kevés a tudattalan minták átírásához, és azzal, hogy megmondjuk, mit nem akarunk lemásolni, még nem tettünk egy lépést előre. Tovább az vezet, ha azt is megfogalmazzuk és kidolgozzuk, mit teszünk helyette. A minket nem segítő minták felülírása komoly, olykor hónapokig-évekig tartó lélektani munkát igényel – de lehetséges! A múltból megérkezhetünk a jelenbe, ahol végre nem a hosszú évekkel vagy évtizedekkel korábban történt események, hanem az adott helyzet, az aktuális pillanat határozza meg érzéseinket és viselkedésünket. A Nyitott Akadémia tematikus gyűjteményes kötetében korábbi előadások és vadonatúj, kifejezetten ebbe a könyvbe készült írások egyaránt helyet kaptak.

Nyelv magyar
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 247
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 328 g
Méretek (Sz-M-H) 130-190-20
EAN 9786155932175
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Donbasz
-10%
Tomás Forró
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,14 €
A földrajz jövője - Hogyan változtatja meg világunkat a hatalom és a politika a világűrben?
-11%
Tim Marshall
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Ami sok, az sok - Írások a Magyar Nemzetben
-10%
Nógrádi György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Rejtélyes vatikáni diplomácia - Mit tesz a pápa a békéért?
-10%
Rónay Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Politikai megváltás - Lehetséges-e racionális politika?
-10%
Lánczi András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,18 €
Az ébresztőkönyv
-10%
Ame Panzh
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
A bankrendszer elfoglalása - Hogyan állítja szolgálatába a bankokat a politikai hatalom - Magyar Narancs Könyvek
-10%
Várhegyi Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,82 €
Győzelmi Kényszer - Futball és hatalom Orbán világában
-10%
Rényi Pál Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €