Lorraine Heath

Egy ágyban a csábítóval

Finn Trewlove, egy nemesember törvénytelen fia, szégyenletes titokként nevelkedett egy idegen asszony házában. Miután elérte a nagykorúságot, Finn-nek is meglett a maga titka – tiltott viszonyt kezdett egy grófkisasszonnyal. A lány örök szerelemre vonatkozó ígérete azonban árulással végződött. Lady Lavinia Kent képtelen szabadulni a múlt árnyaitól, és London alvilágában keresi a megváltást – a legkiszolgáltatottabb gyerekeken próbál segíteni. A nemes ügyért való harcát az a férfi inspirálta, akinek odaadta az ártatlanságát, és aki ezek után rútul elhagyta őt. Amikor az útjaik ismét keresztezik egymást, nem tagadhatják, hogy még mindig lángol bennük az egymás iránt érzett vágy és szenvedély. Miután kiderül az igazság arról, hogy miért is kellett elszakadniuk, Laviniának és Finn-nek minden veszéllyel szembeszállva meg kell küzdeniük azért, amit elvesztettek – mert a szerelem minden kockázatot megér…

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Vinton Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 384
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 236 g
Méretek (Sz-M-H) 124-177-23
EAN 9789634489719
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

PONS Best of Crime Stories - Válogatás a legjobb bűnügyi történetekből - 15 rövid krimi angolul tanulóknak
-8%
Dominic Butler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Kukucs könyvek - Ki van itt?
-8%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Harry Potter és a bölcsek köve 1. /Kemény (új kiadás)
-8%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Marvel: Pókfej 2. (képregény)
-8%
Robbie Thompson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
A klímaváltozás fizikája
-8%
Lawrence M. Krauss
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Common Goal
Rachel Reid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,95 €
BONCAHIER: Dreams - 50697
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
A matador - Spanyol tűz I.
-50%
Borsa Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
10,80 €

Korábban megtekintett: